Horváth Szabolcs
„Munkamániás vagyok, ráadásul mindig kell valami újat is csinálnom, hogy úgy érezzem, nem egy helyben topogok” – ad számot motivációiról a Medián kutatási igazgatói székéből a politika világába fejest ugró 35 éves képviselő, aki az LMP kampányfőnökeként mostanában nemcsak saját, de pártja karrierjét is sikerrel egyengette. A felmenők egyik ágán szlovák földműves nagyszülőkről, a másikon többek közt Rétságon állomásfőnök – Mindszenty József hercegprímás bújtatásában is segédkező – vasutas nagypapáról emlékezik meg a családi legendárium. Az első generációs értelmiségi szülők a kertészeti egyetemen találtak egymásra, majd Szabolcs megyei falvakban, kisvárosokban (Csenger, Nyírtass) éltek gyermekeikkel. A fehérgyarmati kórházban született Gergely 6 éves volt, amikor édesapját autóbalesetben elveszítette, így három testvérével együtt a mama egyedül nevelte. A Debrecenben megszerzett érettségit egy év fényképészi segédmunka követte. „A szociológiai érdeklődésemet is ennek köszönhetem; napi több tucat igazolványképet készítettem a legkülönfélébb emberekről.” Elsőre nem vették fel Debrecenben, ezért 1993-ban a Károli Gáspár Református Egyetem történelem szakára ment, ahonnan egy év után váltott az ELTE-szociológiára. „Vidéki gyerekként a Széchenyi Szakkollégiumban igazi otthonra és hihetetlenül inspiráló közegre” talált. A diplomaszerzést követően 2000-től a Medián Közvélemény- és Piackutató Kft.-nél kezdett dolgozni. Egy hónappal ezelőttig, képviselővé választásáig ott volt a főállása. 2004-től a Corvinus Egyetemen tanít, szakterülete a választási rendszerek, a választói viselkedés – most készül a PhD-t megszerezni belőle.
A II. kerületben, egy régi Bauhaus-villa felújított társasházi lakásában élő képviselő párja pedagógus. „Többször láttam tanítani Virágot, és elfogultság nélkül állítom, hogy mágus. Kevesen tudják úgy elbűvölni a gyerekeket, mint ő.” Közös gyermekük, Misi 15 hónapos, nevelt lánya, Mici 11 éves.
– Amikor idén januárban lapunkban bejelentette, felhagy független elemzői munkásságával, hogy az LMP-t segítse, azt is ígérte, sosem találkozunk majd a nevével a pártlistán. Aztán mintha mégiscsak akadt volna egy Karácsony Gergely a budapesti lista harmadik helyén.
– Eleinte nem írtam bele ezt az önkorlátozó mondatot a cikkbe, ám a szerkesztőjük javasolta, én pedig megadtam magam. Nem is akartam bemenni a parlamentbe, csakhogy vita támadt a lista összeállításánál, aminek az én képviselői jelöltségem lett a kompromisszumos megoldása.
– Ha már így a nyakunkba varrta a felelősséget, nem fog hiányozni a közvélemény-kutatás?
– Már most is hiányzik, hogy nem írhatok a HVG-be, s így nem érezhettem azt a büszkeséget, amikor a buszon mellettem valaki épp a cikkemet olvasta. Régebben arc nélkül élhettem ezt át, ma már zavar, ha időnként felismernek. Ezt még nehezen kezelem.
– És hogy kezeli a dicséreteket? Rajongói azt írják a neten, hogy az ön kiváló stratégiai érzéke nélkül aligha lenne parlamenti párt az LMP, és ha a képességeit az MDF-nél kamatoztatja, ők simán bent maradtak volna.
– Jólesik, hogy néhányan ezt terjesztik rólam, de nem igaz. Az MDF-et senki sem tudta volna megmenteni – bár az LMP kampányát el lehetett volna szúrni. Persze nagy hiba volt Bokrost beengedni a Frizbibe táncolni.
– És önnek mi adta a végső lökést ahhoz, hogy politikussá képezze magát?
– Tízéves közvélemény-kutatói munka után belefáradtam, hogy hiteltelen politikusoknak csinálok felméréseket, akik abból akarják kiolvasni, mitől lesznek néhány százalékkal népszerűbbek. Letaglózott az LMP-sek őszinte, ártatlan lelkesedése. Mindenki hülyének nézett, az összes kollégám azt duruzsolta a fülembe, hogy legfeljebb egy százalékot kapunk.
– Amire ön azt mondta, nem hisz a közvélemény-kutatóknak, mert 8 százaléka lesz a pártnak. Eleve szkeptikus a szakmájával? Minden választási szakértőt, politológust lufihámozónak tart, vagy csak azokat, akik nem értenek egyet önnel?
– Mélységesen hiszek a felmérésekben, ám ezek csak azt tudják megmutatni, amit az emberek ma gondolnak, és nem azt, ahogy holnap szavazni fognak. Egyébként meg is lett volna a nyolc százalékunk, ha a végén nem csesszük el a Kubatov-beszéd kommunikációját.
– Ne ostorozza magát! Magunk is meggyőződhettünk arról, hogy kiváló debattőr. Miért nem kamatoztatja ebbéli tehetségét, és vitázik más politológusokhoz hasonlóan a tévében?
– Politikai tanácsadóként is működtem egy időben, de ezt nem tartottam összeegyeztethetőnek a független elemezgetéssel. Rosszul voltam attól, ahogy egyes politológusok jól megdicsérték azokat a húzásokat, amiket éceszgéberként maguk javasoltak a pártjaiknak. Ez morális gond, az pedig intellektuális, hogy a politológusok úgy elemeznek, mintha a közélet focimeccs volna, és semmi köze nem lenne a közjóhoz.
– Egy protestáns prédikátor sem mondhatta volna szebben. Jut eszünkbe, hogy került annak idején a református Károli-egyetemre?
– Eléggé távol állt tőlem a nagyszüleim bigott katolikussága, majd rájöttem, amit Istenről gondolok, azt Kálvin nagyon szépen leírta. Még a kettős predestináció misztériuma is teljesen lenyűgözött, később a Max Weber-féle protestáns hivatástudat volt rám nagy hatással. Leginkább persze azért mentem a református egyetemre, mert Debrecenbe nem vettek fel.
– Ilyen erős kálvinista kötődéssel miért hagyta ott a Károlit?
– Rendes keresztyén lettem volna, ha befogadnak. De életemben annyi szélsőjobbossal nem voltam együtt, mint az évfolyamomon. Jó néhányszor lezsidóztak, holott nem is vagyok az.
– És mikor ébredt rá, hogy önt az isten is társadalomtudósnak rendelte?
– Elég későn. Sajnos alkatilag olyan vagyok, hogy soha nem azt csinálom, amit az adott pillanatban mások elvárnak tőlem. Az egyetemen is mindig az ajánlott irodalmat olvastam el előbb, a kötelezőket a végére hagytam.
– Ez már lázadás a javából! Ilyen múlttal könnyű volt párt találni magának?
– Egy koncerten megláttam egy lányt, aki iszonyatosan tetszett. Ennek a jelét is adtam, de egy pasival volt. A férfi szerencsére utánam jött, és elmagyarázta, hogy ő nem a társa. Másnap fölhívtam a lányt, és egy hét múlva már ott laktam nála. Ennek nyolc éve.
– Szóval ha a hölgy nem kezdeményez, pár nélkül marad?
– Inkább csak nem lennék ilyen szerencsés a szerelemben. Bár kétségtelen, hogy otthon nem én vagyok a főnök. A Mediánnál is csak névleg voltam igazgató, mert az jobban vette ki magát.
– Egyik cikkében azt írta, hogy ma mindenkinek úgy kell viselkednie, mintha egészséges demokráciában élnénk. Csak nekünk tűnik úgy, mintha az 1980-as évek demokratikus ellenzékétől plagizálna? Vagy most próbálja bepótolni azt, amiről akkor lemaradt?
– A rendszerváltás fontos eseményeit követtem ugyan, de gyerekfejjel aligha lehettem cselekvő részese, bár az iskolámban kezdeményeztem az úttörőcsapat feloszlatását. Jó, ha húszévente adódnak nagy történelmi fordulók – ilyen ez a mostani is. Ebből már nem akartam kimaradni.
IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS
