Portré: Lázár Zoltán

„Nem nagyon volt más választásom, mint a lovassport, de az igazat megvallva sosem akartam lázadni a sorsom ellen”...

 

Végel Dániel

 „Nem nagyon volt más választásom, mint a lovassport, de az igazat megvallva sosem akartam lázadni a sorsom ellen” – jelzi az aradi vértanú tábornok vérvonalából származó, 37 esztendős fogathajtó sztár, hogy karrierje irányításában mások kezében volt a gyeplő. Őt – akárcsak hat évvel idősebb bátyját, Vilmost – az egykor a Keravillnál dolgozó, utóbb a kötöttáru-kereskedelemből a lovas bizniszre váltott apja ültette először a bakra. A péceli gimnázium mellett a család kiskunsági tanyája jelentette számára az igazi iskolát; „sajnos a továbbtanulásra később már idő sem maradt”. A lovaglás alapjainak elsajátítása után – fivére lóápolójaként, majd segédhajtójaként – hamar felismerte, hogy számára is teremhet babér a pályán. 1995-ben rendezték az első olyan világbajnokságot, amelyiken már két Lázár-fogat is elindult, és 1997-ben már Zoltán állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Azóta is tart köztük a testvéri versengés, hol ő, hol a bátyja nyeri a nemzetközi és a hazai versenyeket. A Nemzeti Vágta első – egyben utolsó – fogathajtásán ő győzött. Üzleti pályájuk is szorosan összeforrt: a kilencvenes évek elején előprivatizációs pályázaton vásárolták meg első közértjüket. Az induláshoz szükséges anyagi forrást összes lovuk eladásából teremtették elő, erről a végső döntést „persze fájó szívvel”, Zoltán hozta meg. Azóta társtulajdonosai Magyarország egyik meghatározó élelmiszer-kereskedelmi üzletlánca központi franchise-cégének, a CBA-nak. A vállalkozás sikerei révén nemcsak az „induló tőkét”, azaz a lovakat tudták visszaszerezni, de azóta Domonyvölgyben 9 hektáros lovasparkot is nyitottak, ahol komplex turisztikai szolgáltatást nyújtanak.

„A szabadidőnkben is sokat vagyunk együtt Vilivel, a közös nyári balatoni vitorlázásokat ki nem hagynánk” – mondja a Gödöllőn élő sportoló, akinek felesége a lovaspark pénzügyeit ellenőrzi. 11 éves Zoltán fiuk a junior válogatott ugrólovasaként komoly reményekre ad okot. A családfő a bakról sokszor pattan Harley Davidson motorja nyergébe, rossz idő esetén viszont inkább Audi A8-asát hajtja.

– Ha emlékezetünk nem csal, a CBA jegyezte az Ítéletidő április 11. feliratú óriásplakátokat, önt pedig utóbb ott láttuk a Fidesz választási győzelmét követő Vörösmarty téri ünnepségen. Szegény bátyját viszont a szocialisták pár éve rádumálták, hogy országimázskampányukban a „nemzet arca” legyen. Most akkor hányadán is állnak a politizálással?

– A családunk mindig is nemzeti érzelmű volt. Bátyám sem a felkérők személye miatt, hanem Magyarországért vállalta az országimázs-felkérést. Én inkább háttérember vagyok, de a politikai nézetünk – ahogy a család többi tagjával is – azonos. Jobb helyeken ez nem is lehet másként. El sem tudok képzelni olyat, hogy a feleség ide szavazzon, a férj pedig oda. Hogy is lehetne így együtt maradni?!

– Az élet csupa rejtély. De ugye nem ez volt a fő szempont, amikor párt választott magának?

– Á! Sokkal fontosabb volt az, hogyan viszonyul a leendő feleségem a lovakhoz. Ebben is szerencsésnek mondhatom magam, egy versenyen találtunk egymásra. Az apósom és a sógorom is állatorvos, és most már a fiam is lovagol.

– Ilyen kiváló családi pedigrével a magyar lósport jövőjét illetően aligha támaszkodhat jobb tanácsadókra az új kormányfő, mint önökre.

– Nem hinném, hogy Orbán Viktornak tanácsokat kellene adni, hiszen ő olyan gondolkodó ember, aki kiválóan átlátja a mi sportágunk problémáit is. Végre olyan miniszterelnökünk lesz, aki a sportot, és azon belül a lovassportot is az őt megillető helyre teszi, és kiemelt ügyként kezeli.

– Végre újra lovasnemzet leszünk! Igaz is, önök mindent megtettek már ezért: a pályán is csak a bátyja az ellenfele. A magánéletben is rivalizálnak?

– Van bennünk egészséges küzdőszellem, de amúgy mindig csak segítettük egymást. Úgy voltunk vele, hogy bármelyikünk győz is egy versenyen, az a családban marad, a Lázár név jó hírét öregbítjük így is, úgy is. Később megbeszéltük, Vili inkább az üzleti vonalat viszi, én pedig a sportra koncentrálok.

– És bejött ez a munkamegosztás, tényleg ön a jobb a pályán?

– Mondjuk inkább azt, hogy más. Senkiéhez nem hasonlítható stílusom van. A pályán a bátyám precízen mindig ugyanazon az íven kanyarodik, soha sincs meggondolatlan mozdulata, és a végén nyer. Én viszont mindent kockáztatok, lehetetlen kanyarokban is előzök; 19-re is lapot húzok, én ezért jutottam fel a csúcsra.

– Ön volt az, aki annak idején meggyőzte apját és testvérét, tegyék pénzzé a lovakat, hogy életük első közértjét megvehessék. A magát „a magyar üzletláncként” hirdető CBA mára megkerülhetetlen piaci szereplővé vált. Ön is kizárólag magyar terméket fogyaszt, vagy azért meg lehetne téveszteni átcsomagolt spanyol eperrel?

– Tudtomon kívül bizonyára én is jártam már így, de tényleg törekszünk arra a családban, hogy amiből csak lehet, magyar terméket vegyünk.

– Mára ön is afféle hungarikum, tananyag is lehetne. Jut eszünkbe, nem bánja, hogy az életéből kimaradtak a magasabb iskolák?

– Sajnos olyan korszakban nőttem fel, amikor nem éreztük annyira ennek a fontosságát. De erről nem nagyon beszélek a fiamnak, mindig azt mondom neki, hogy muszáj tanulni. Amúgy roppant könnyen ment nekem a tanulás, soha nem kellett megizzadnom a közepesért.

– Egyet se búsuljon, azért sok tekintetben így is nyeregben érezheti magát. Tényleg, pozitívum vagy negatívum, amikor nem éppen a párizsi szalonok parfümfelhőjében, amolyan lovászfiú módjára jelenik meg a hölgyek között?

– Ez nem probléma! Ma már itthon is sokan felismerik, hogy ez arisztokrata sport. Ha azt mondom egy fiatal lánynak, hogy lovas vagyok, akkor nem azt mondja, hogy „jön a paraszt gumicsizmában”, hanem hogy „hú, ez nagyon komoly fiú lehet!”

– És egy ilyen sikeres, komoly férfit mi hajt még a hétköznapokban?

– Megszállott és fanatikus vagyok, akárcsak a testvérem. A kitűzött célokért éjjel-nappal dolgozunk, de nézzenek csak körbe, láthatják, meg is lett az eredménye. A főbb üzleti koncepciók kialakításában én is részt veszek, másik reszortom az új munkatársak felvétele. Ehhez rendkívüli adottságok kellenek, nem is beszélve arról, hogy aztán még ki is kell képezni őket, hogy a szájízünk szerint dolgozzanak.

– Mondja, az embereit is úgy idomítja, mint a lovait?

– Azért a lóidomítás sem olyan egyszerű! Nem jó, ha az ember mindig a saját akaratát akarja rájuk erőltetni. A beosztottakkal szemben is abszolút rugalmas vagyok, végtére is még nekem sem juthat minden az eszembe. Azért ha kell, tudok nagyon kemény is lenni.

– Még önmagával szemben is? Sportolóként nyilván egészségtudatosan táplálkozik.

– Csárdatulajdonos vagyok, nekem az egészséges életmód nem arról szól, hogy mikroszkopikus menüsorokat eszem. Folyjon csak bátran a gulyás meg a zsír az ember szája szélén, jó magyarosan, ahogy kell. De aztán menjünk is ki a szabadba egy nagyot lovagolni!

IZSÁK NORBERT – DOBSZAY JÁNOS

Hozzászólások