HVG, 2011. július 23.
Azt a gondolatot, hogy a Szentírás nem azonnal, szó szerint a ma ismert és használt formájában keletkezett, illetve hogy a mai és az eredeti közti eltérések nem csupán az évszázadok figyelmetlen másolóinak köszönhetők, protestáns bibliakutatók már a XIX. században felvetették. Érdekes, hogy pont az egyházi alapú tanításokat elvető, hitüket csupán a Biblia szavaira alapozó egyházak soraiból származtak az első tudományos igényű bibliakritikák, míg a katolikusok egészen a XX. század közepéig mereven ragaszkodtak ahhoz, hogy a szent szerzők a kapott isteni sugallat szavait rögzítették, és azt azóta is változatlanul olvassuk. Mára azonban széles körben elfogadottá vált, hogy az írások több szerkesztői rétegen is átmentek, mire ma ismert formájukban kialakultak. Általánosan elfogadott vélemény szerint az Ószövetség a Kr. u. I., az Újszövetség pedig a II. század második felében nyerte el végleges formáját. Bár elképzelhető, hogy – a cikkben felmerült gondolatnak megfelelően – a templomba járó hívek közül sokan megdöbbennének, és elutasítanák ezt a gondolatot, ugyanakkor a katolikus egyetemek bibliatudományi szakjain már évtizedek óta ebben a szemléletben folyik az oktatás (ami természetesen nem jelenti azt, hogy akár a protestáns, akár a katolikus tudomány minden részletet tekintve egyetértene Vermes Géza gondolataival).
NÉMETH ATTILA
(TÖRÖKBÁLINT)
