HVG, 2011. augusztus 27.
Az eltűnő szépírásról közölt anyagokhoz szeretnék néhány kiegészítést tenni, előrebocsátva, nagyon örültem a cikk megjelenésének, különös tekintettel arra, hogy a közoktatás háza táján várható változtatások érinthetik a kézírás hazai tanításának a gyakorlatát is. A cikkből számomra nem derült ki igazán, hogy a XX. század előtti kalligrafikus írásminták között komoly különbség mutatkozott. A XIX. század végére uralkodóvá vált klasszicista irányzat valóban nem felelt meg a lendületes írás alapkövetelményeinek, de például a reneszánsz kurzív írás erre kiválóan alkalmas volt. A nyomtatott betűk írása, ha jól tudom – akár az amerikai iskolákban, akár nálunk a Waldorfban –, nem a kézírás megtanulásának része, hanem az olvasást segíti addig, amíg a gyerekeknél kifejlődnek az íráshoz szükséges motorikus képességek. Ez sokkal később következik be, mint az olvasási képesség, ezért a bizonyos „kvázi” írással a saját írás olvasását használja fel a módszertan, de ez nem tekinthető a kézírás előkészítésének. A dőlt írás lényegének hangsúlyozását magam is fontosnak tartom. A dőlt írás ugyanakkor nem csak a jobbkezeseknek kedvez, hiszen a balkezesek is balról jobbra írnak, így az írás irányába dőlő betűk az ő esetükben is segítik a gyorsaságot, a kézírás eszközzé válását, és hozzájárulnak az egyéni írás kialakulásához, a személyiségjegyek mielőbbi megjelenéséhez. Sajnos a balkezesek számára a minden szempontból megfelelő megoldás a jobbról balra írás volna. Végül pedig köszönöm, hogy cikkükben említést tettek édesapám törekvéseiről is, aki sajnos korai halála miatt nem tudja maga folytatni az írás népszerűsítését. Bízzunk a kézírás-felismerő programok fejlesztőiben.
VIRÁGVÖLGYI ISTVÁN
(BUDAPEST)
Legutóbbi számuk egyébként igen érdekes és egyben ijesztő írásában az olvasható, hogy a kurzív szó a latin currare „sietni” igéből származik. Ez sajnos nem igaz, mert a latin currere (vagyis nem currare) ige jelenti azt, hogy „futni”. (A kurír, a kurzus vagy a kurrens szavak például ebből az igéből erednek.) De vajon érdemes-e ilyesmit szóvá tenni még, ha nemsokára írni sem tanulnak utódaink?
MAGYAR LÁSZLÓ ANDRÁS
(BUDAPEST)
