Az elmúlt 22 évben a Csillebérci úttörőtáborra költött értéknövelő beruházásai megtérítését kéri a Magyar Úttörőszövetség. A Fővárosi Bíróságon a múlt héten újabb felvonásához érkezett a 2000 óta tartó per, amelyet még az első Orbán-kormány idején indított a Kincstári Vagyoni Igazgatóság annak érdekében, hogy a 46 hektáros terület ismét állami tulajdonba kerüljön. Az már évekkel ezelőtt, egy közbenső ítélet nyomán kiderült, hogy az az ajándékozási szerződés, amellyel az úttörők birtokon belülre kerültek, érvénytelen. A tranzakció idején ugyanis a KISZ már nem létezett, s mivel a Demokratikus Ifjúsági Szövetség (Demisz) nem a KISZ jogutóda, a tábor tulajdonjogával sem rendelkezhetett. Most arról kell döntenie a bíróságnak, hogy kit és milyen hányadban illet a terület tulajdonjoga, amelynek egyes részeit az úttörők időközben eladták. A vadászházat a Bau-bérc Kft. vette meg, amely nem sokkal az adásvétel után Rácz Péter elnök unokatestvérének az érdekeltségébe került. A piaci ár alatti értékesítés miatt, hűtlen kezelés címén Rácz 2007-ben másfél évi felfüggesztett börtönt kapott.
Csillebérc-per
Az elmúlt 22 évben a Csillebérci úttörőtáborra költött értéknövelő beruházásai megtérítését kéri a Magyar...
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
41 százalékkal több érdeklődő – óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése, tárgyalnak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.