A tavalyival megegyező, 5 millió forintos bérleti díj csorgott be a 150 ezres helyszíni látogatottságot produkáló idei Nemzeti Vágtából a főváros kasszájába. Tarlós István főpolgármester az év elején még százmilliós területhasználati díjról beszélt. A fogathajtó-világbajnok testvérpár, Lázár Vilmos és Zoltán, valamint az izsáki polgármester, Mondok József cége által Geszti Péter reklámipari szakembernek és Tamás Istvánnak, az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola rektorának cégétől májusban átvett, hozzávetőlegesen 400 millió forintos büdzséjű, előzetes hírek szerint a nullszaldót alulról súroló rendezvény támogatói köre bővült. A nevezési díjakon alapuló költségvetés több mint felét összeadó szponzorok közé belépett az OTP Nyrt., a Magyar Villamos Művek Zrt. és a Magyar Posta Zrt. is. (Pénzintézet legutóbb 2008-ban támogatta a vágtát.) Az idén két állat végzetes balesete is keserítette a show-t. Az ópusztaszeri előfutamon egy edzetlen telivér szenvedett (a ló- és lovassportokban nem ritka) csüdcsonttörést, a Hősök terén pedig egy tapasztalatlan lovas a palánknak vezette lovát. Mindkét állatot el kellett altatni.
Vágta: közpénz és lóhalál
A tavalyival megegyező, 5 millió forintos bérleti díj csorgott be a 150 ezres helyszíni látogatottságot produkáló idei...
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
41 százalékkal több érdeklődő – óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése, tárgyalnak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.