HVG, 2014. április 12., május 3.
A világon mindenütt vannak hazaárulók, és vannak hősök. Nem ettől megosztott egy társadalom, hanem attól, ha a lakosság köztes 99 százalékát rá lehet venni, hogy a vele egyet nem értőt hazaárulónak tekintse. Levélírójuk, Telek Zoltán ügyvéd az „egyszerű magyar választópolgár” véleményét képviseli. Hogy mi is a hazaárulás, nehezen eldönthető. Görgey fegyverletételét saját kora hazaárulásnak tartotta, csak manapság rehabilitálta a köztudat. „A haza bölcse”, Deák Ferenc megegyezett az akkori megszállókkal, és ezért hősként tiszteljük. Kádár János ugyanezt tette 1956 után, és messze nem ilyen egyértelmű a megítélése. Kun Béla a Vörös Hadseregével küzdött hazánk függetlenségéért, bár ezért kevés jó szót ejtünk róla, Horthy Miklóst ugyanakkor az országot megszálló antant segítette hatalomra. Amikor az ország egyik része, jelesül „az egyszerű magyar választópolgár” a baloldalt nemes egyszerűséggel hazaárulóként azonosítja (és viszont), az értelmiség – többek között TZ – felelőssége is rávenni mindenkit, hogy gondolkodjon. Érdemes felhívni a figyelmet esetleg olyan összefüggésekre, amelyek alapján egy jelenség másképp is értelmezhető, mint azt sokan gondolják. Érdemes ráébreszteni mindenkit, hogy vitathatja, de tisztelje a másik véleményét. Kossuth és Széchenyi vitája engesztelhetetlen vita volt, Kossuth mégis „a legnagyobb magyarnak” tartotta vitapartnerét. Na, ilyen vitákat szeretnék én manapság is.
SURÁNYI GÁBOR
MÉRNÖK (BUDAPEST)
