HVG, 2014. augusztus 16.
Még szakmai körökben is kevéssé ismert, hogy noha a Zsolnay Gyár számára az ismertséget, a sikereket és a díjakat, mai szóval pr-t, már az indulás utáni első évtizedekben is a művészi termékek biztosították, ám a jövedelmezőséget az 1880-as évektől kezdve döntően az ipari termékek gyártása garantálta. Az üzemen belül külön üzemrészek jöttek létre épületkerámia- (1883), cső- (1884), valamint kályhák és kerámiaszigetelők gyártására (1885), Pécsett és a budapesti Öv utcai gyárban pedig 1895-től a falburkoló csempék és a szaniter-kerámiák gyártására is, mert ezekre a termékekre igény volt. 1898-ban az Osztrák–Magyar Monarchia már kerámiaipari termelésének 23 százalékát a Zsolnay-üzemek állították elő! A gyár fejlődését megalapozó, rendkívül innovatív Zsolnay Vilmos után fia, Miklós 1910-től megkezdte a pécsi gyárban a díszműtermékek sorozatgyártását is. Ezzel egyértelművé tette azt a törekvést, hogy a művészinek mondott termékekből is ki akarták elégíteni a piaci igényeket. A két világháború között ismét a porcelánszigetelő- és a porcelánedény-gyártás hozott némi fellendülést a gyár életében, ami részben a háborús készülődésnek és konjunktúrának volt betudható. Az 1948-as államosítás és az azt követő évek valóban súlyos következményekkel jártak az egész pécsi üzemre nézve, ám az ötvenes évek közepétől, részben a Zsolnay család áldozatkész tagjainak és a még ott lévő régi szakemberek szaktanácsadásának köszönhetően, a különféle receptúrák és technológiák újra életre keltek, ha máshogyan nem, hát szakmai rutin és feljegyzések segítségével. Az 1990-es évek végére vonatkozóan bizton állítható, a Zsolnay Porcelángyár uralta és birtokolta az elődök által kidolgozott technológiákat és receptúrákat, természetesen a XX. század végi műszaki elvárásoknak és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően. Örök vita tárgyát képezi még ma is művészettörténészek és iparosok között, hogy szabad-e korábban gyártott termékeket újra előállítani az évszázados manufaktúrákban. Európában számos világhírű porcelánmanufaktúra a korábbi termékek folyamatos újragyártásából, sokszorosításából él meg, hol jól, hol kevésbé jól. Amíg ezekre van piaci igény, ezt a logikát minden gyártó követni fogja. A Zsolnay cégnek az államosítást követő hányattatásához adalékként még csak annyit: 1948 és az 1991-es első privatizáció között összesen 4 állami tulajdonosi kezelője volt a cégnek, s ugyanennyiszer változtatott nevet az üzem. Ezt követően 1991–2014 között, tehát 24 év alatt kilencszer változott a fő tulajdonos személye, továbbá egy újraalapításra és egy névváltozásra is sor került. A szinte számtalan vezérigazgató-váltást már nem is említem. A tulajdonosváltozások közül négy az utóbbi 4 évre esett. Mindannyian sejthetjük, hogy ilyen gyakori változások milyen hatással lehetnek egy cég működésére. Ezt a cégnél dolgozó szakemberek érdekében szükséges megemlíteni.
KOVÁCS GYULA
A ZSOLNAY PORCELÁNMANUFAKTÚRA ZRT. VOLT VEZÉRIGAZGATÓJA (2000–2008)
