Soha nem volt parlamenti képviselő, sem pedig miniszter, a politikai elitbe csak nemrég csöppent bele, de éppen a viszonylagos kívülállóságában bízik az 57 éves Kjell Stefan Löfven, hogy működőképes koalíciót tud összehozni Svédországban. Az általa irányított szociáldemokraták győztek ugyan a hétvégi választáson, ám többséget nem szereztek a parlamentben. Mivel pedig nem kérnek a harmadik legnagyobb párttá előlépett szélsőjobboldali Svéd Demokratákból, kisebbségi koalícióra kényszerülhetnek a zöldekkel, és kérhetik a megbukott jobbközép pártszövetség alkalmi, külső támogatását. Ha ezt Löfven eléri, ő lehet az a politikus, aki nyolcévi ellenzéki száműzetés után visszavezeti a hatalomba az onnan távol ilyen sokáig soha nem volt szociáldemokratákat, akik megteremtették a példaértékű skandináv jóléti államot Svédországban.
Löfven maga is sokat köszönhet a bőkezűen finanszírozott szociális intézményrendszernek. 1957-ben Stockholmban született, és miután vér szerinti anyja nem tudta gondozni, tíz hónaposan nevelőszülőkhöz került egy Uppsala melletti kisvárosba, Sunnerstába. A nevelőapja favágóként kereste a kenyerét, majd gyárban dolgozott, a nevelőanyja pedig szociális munkás volt. Löfven csak 22 évesen találkozott az édesanyjával és a bátyjával, fiatalon elhunyt apját viszont soha nem ismerte. Szabadidejében az erdőt járta, és lelkesen jégkorongozott. A középiskola után hegesztőnek tanult, majd szociális munkásnak készült az Umeai Egyetemen, amit másfél év után otthagyott. 1979-ben az észak-svédországi Örnsköldsvikben lévő Hagglund hadiipari üzemben helyezkedett el hegesztőként, ahol egyebek mellett harckocsikat is gyártottak. Ott ismerkedett meg későbbi feleségével, Ullával, aki akkor még férjnél volt, s a válása után házasodtak össze, gyerekük nem született.
A Hagglundnál találkozott a gyárlátogatásra érkezett Olof Palméval, a legendás – és 1986-ban, Stockholm belvárosában máig tisztázatlan körülmények között meggyilkolt – szociáldemokrata pártvezérrel, aki politikai példaképe lett. Az 1980-as években különböző szakszervezeti pozíciókba került. 1995-ben lett a Svéd Fémmunkások Szakszervezetének ombudsmanja, és ebben a pozíciójában kezdte kiépíteni kapcsolatait az iparvállalatok vezetőivel. A szakszervezet utódjaként megalakult IF Metall 2005 novemberében Löfvent választotta első elnökévé.
Érdek-képviseleti vezetőként kompromisszumokra törekedett a munkáltatókkal, és nemzetközi színtéren is igyekezett kiállni a svéd munkavállalókért. Dél-Afrikában lobbizott a Saab Group gyártotta Gripen vadászgépek mellett, s a brazil acélipari munkások szakszervezetét is meggyőzte arról, hogy a Gripen mellé álljanak a francia Dassault modelljével szemben. Bekapcsolódott a két patinás svéd autógyár, a Volvo és a Saab Automobile sorsáról folytatott tárgyalásokba is, és különösen az utóbbi esetében sürgette, hogy a stockholmi kormány tegyen meg mindent a munkahelyek megmentéséért.
A szociáldemokraták vezetőségébe 2006-ban került be, abban az évben, amikor a párt elvesztette a választást a most vasárnap legyőzött jobbközép koalícióval szemben. Miután a költségelszámolási botrányba keveredett pártelnök, Hakan Juholt 2012 januárjában távozott, Löfven került a helyére, a szociáldemokrata párt 1889 óta íródó történetében az első szakszervezeti vezérként. A halk szavú, joviális mosolyú, erős testalkatú Löfven összerázta a szétesett szocdemeket, amiben segített, hogy a svéd társadalom elvesztette a hitét a jobbközép Fredrik Reinfeldt által gyakorolt, adócsökkentést és privatizációt kínáló szabadpiaci gazdaságpolitikában.
A brit Munkáspárt vezetőjében, Ed Milibandben természetes ideológiai szövetségesre lelt Löfven – aki ugyanakkor a Stockholmba látogató kollégáját nem tudta meggyőzni arról, hogy tartson vele a szaunába – a munkahelyteremtésre, valamint az oktatás, az egészségügy és a szociális ellátás bőkezűbb finanszírozására akar koncentrálni miniszterelnökként. Tisztában van azzal, hogy a pénzügyi fegyelemhez szokott svédek nem a régi, könnyű kézzel költekező szociáldemokratákat sírják vissza, de azt is tudja, hogy nyitottak az adóemelésre. Így a közkiadások bővítése céljából növelné a gazdagok terheit, különadót vetne ki a pénzügyi válságon stabilan túljutott – mert hasonló sokkot az 1990-es években már átvészelt – bankokra, és emelné az éttermi étkezés áfakulcsát. Szakszervezeti vezérhez méltóan az amerikai munkásosztály trubadúrjának is tartott Bruce Springsteen a kedvenc zenésze, az örnsköldsviki hokicsapat mellett viszont az angol Premier League-ben játszó Tottenham Hotspurnak szurkol.
