HVG, 2014. szeptember 20.
A cikkben említett pesti Caruso-bukásban az is közrejátsz(hat)ott, hogy az Aida–Radames-románc végén lévő, amúgy nem túl veszélyes kétvonalas bét az énekes a Verdi által előírt ppp-ben (pianisszimóban) énekelte ki, a közönség és a korízlés viszont a fortéban „kivágott” magas hangot várta (el) és a „hibát” a művész indiszponáltságának tulajdonították. Egy másik emlékezetes pesti operaházi bukás 1930-ban Amelita Galli-Curcié: a csillagászati gázsiért és méregdrága helyárak mellett fellépő, fénykorán már túljutott és itt gyengécskén produkáló énekesnőt igen rosszul fogadta a Városi (ma Erkel) Színház közönsége a Traviatában – olasz tenorpartnere mellesleg már az első felvonásban berekedt. Galli-Curci másnapi Gildája pedig azért nem tetszett, mert akkor meg nem énekelt elég „botrányosan”. A művésznő ezt követően szinte azonnal visszavonult a színpadi énekléstől. Annak idején járta is a mondás Pesten: „megbukott, mint Galli-Curci”. Évtizedekkel később egy másik, szintén pályája végéhez közeledő világsztár, Gabriella Tucci „vérzett el”, szintén a Traviatában, még később pedig – ha nem is hangos füttyszó, de fagyosan gyér tapsok közepette Montserrat Caballé, a Freddie Mercuryval is közösen éneklő, katalán-spanyol díva. Pesti vendégfellépése idején is több mint teltkarcsún, ráadásul hat hónapos terhesen énekelte a „leromlott állapotú”, tüdőbeteg Mimit a Bohéméletben, nem éppen illúziót keltő testi és hangi diszpozícióban.
KELEN TAMÁS
(BUDAPEST)
