HVG, 2014. szeptember 27.
A múzsáknak nemcsak lelkük (és persze testük), hanem személyiségük, élettörténetük is van. Ezért is érthetetlen az az irodalomtörténészi elzárkózás, amelyről lapjukból szerezhettem tudomást. Ha igaz, az, hogy az irodalom szempontjából is izgalmas Szabó Lőrinc–Kozmutza Flóra–Illyés Gyula háromszög tisztázásának „nem jött el még az ideje”, akkor teljességgel érthetetlen, hogy Szabó monográfusa, Kabdebó Lóránt a szakemberek számára könnyen beazonosíthatóan, a nagyközönség számára viszont a múzsa megnevezése nélkül, rejtélyeskedve jelentette meg az interneten is elérhető könyvét. Azóta elolvastam, nagyon érdekes és tanulságos. Éppen ezért minden tiszteletet megérdemel az olvasót nagykorúnak tekintő szegedi irodalmár, Péter László azért, hogy véget vetett a maszatolásnak. Amelyet majd három évtizeddel ezelőtt egyébként az önök által „örökösnek” nevezett múzsa is gyakorolt, amikor is – a József Attilával való kapcsolatáról vallva – közreadta a férje „védelmében” írt, valójában inkább Illyés mítoszát építő könyvét. Az azóta kiderült szépítések és a mostanában napvilágra került új tények ismeretében immár arról is határozottabb feltételezésünk lehet, hogy Illyés évtizedeken át vezetett naplója mindmáig miért csak özvegye válogatásában férhető hozzá.
ISTVÁNFI GÁBOR
(BUDAPEST)
