A tűző naptól sem zavartatva mért, fűrészelt és kalapált egy Texas északi részén található településen a múlt héten Jimmy Carter volt amerikai elnök, aki a Habitat for Humanity nevű segélyszervezet szorgos aktivistájaként segített otthont építeni egy rászoruló család számára. Ha egészsége engedi, jövőre Nepálban ácsol majd, ami azért is elismerésre méltó, mert Carter most ünnepelte a 90. születésnapját, amiről szülővárosában és jelenlegi otthonában, a Georgia állambeli Plainsben közös jégkrémevéssel emlékezett meg a hatszáz helybéli lakos harmada, akik mind személyesen ismerik az USA 39. elnökét. Carter lassan 34 éve távozott a Fehér Házból, így az USA történetének leghosszabb exelnöki időszakát mondhatja magáénak, ami sokkal sikeresebbnek bizonyult, mint az a négy év, amit az ország élén töltött.
Semmi sem predesztinálta ifjabb James Earl Cartert arra, hogy a világhatalom első embere legyen. Anyja ápolónő, az apja pedig mogyorótermesztéssel foglalkozó farmer volt, aki a Dél szülötteként a szegregáció hívének számított, és vegyesboltot üzemeltetett az ültetvényen dolgozó feketék számára. Carter minden igyekezetével meg akart felelni apjának, aki rendkívül szigorú volt, többször is kezet emelt rá. A fiú 16 évesen letette az érettségit a helyi középiskolában, és rövid műszaki főiskolai kitérő után, az álmát beteljesítve, beiratkozott a haditengerészeti akadémiára. 1946 nyarán végzett, és feleségül vette tinédzserkori szerelmét, Rosalynnt, aki máig hű társa. Egy évre rá megszületett az első gyerekük, akit még három követett.
Hadihajón és tengeralattjárón szolgált, és a hadnagyi rangig vitte, ám 1953-ban leszerelt, hogy átvegye a farmot, miután apja meghalt hasnyálmirigyrákban, amely később az anyjával és három fiatalabb testvérével is végzett. Carter felvirágoztatta a farmot, majd apja példáját követve belekóstolt a politikába is: 1962-ben szenátor lett Georgiában. Négy évre rá már a kormányzói poszttal próbálkozott, de alulmaradt, ami érzelmileg megviselte. A depresszióból mélyen vallásos húga húzta ki, s Carter baptistaként találta meg újra az Istent. 1970-ben viszont inkább az hozott számára sikert, hogy a korhangulathoz alkalmazkodva kampányában a faji megkülönböztetés híveinek udvarolt, majd a kormányzóválasztás megnyerését követően, a beiktatási beszédében óriási fordulattal valós énjét adta, és a szegregáció megszüntetése mellett állt ki.
A Time amerikai hírmagazin négy hónappal később címlappal jutalmazta a déli politikusként új hangot megütő Cartert, akit ennek ellenére senki sem vett komolyan, amikor bejelentette, hogy indul az 1976-os elnökválasztáson. A Watergate-botrány sokkját elszenvedő Amerikának azt ígérte, megtisztítja a Fehér Házat, s ezzel legyőzte a Richard Nixont utódjaként elnöki kegyelemmel a felelősség alól mentesítő Gerald Fordot. A kampányban is kiütközött Carter legnagyobb hibája, hogy míg szűk körben meggyőző, szélesebb publikum előtt hibát hibára halmoz, és 30 százalékpontos előnyét eltékozolva éppen csak nyert. Az elnöksége kezdettől ellentmondásos volt. A vallásossággal párosuló naivitás átszőtte minden cselekedetét, a kormányülésekre magával vitte a feleségét, akihez mindig hű volt, noha – mint a Playboy magazinnak adott interjújában elmondta – a szívében sokszor vétkezett, mert vággyal tekintett más nőkre.
Hivatali ideje legnagyobb sikerét – az 1978-as Camp David-i megállapodást Menachem Begin izraeli kormányfő és Anvar Szadat egyiptomi elnök között – kudarcok sorozata követte. A második olajárrobbanás megismertette az amerikaiakat a benzinkút előtti sorban állással, elszabadult az infláció, Carter pedig egy tévébeszédben a rosszkedvű Amerikáról értekezett. Az iráni forradalom, az USA-t megalázó teheráni követségi túszejtés és Afganisztán szovjet megszállása – amire a moszkvai olimpia bojkottjával reagált – megpecsételte a sorsát, és az 1980-as elnökválasztáson tönkreverte őt az általa intellektuálisan lenézett, konzervatív forradalmat hozó, republikánus Ronald Reagan.
Carter az USA történetének egyik legsikertelenebb elnökének bélyegével távozott, de emberjogi munkájával és közvetítő szerepével rehabilitálta magát, amit főleg az atlantai Emory Egyetemen lévő Carter Centeren keresztül művelt. 2002-ben megkapta a Nobel-békedíjat, amit sokak szerint Begin és Szadat mellett ő is megérdemelt volna 1978-ban. Vannak, akik úgy vélik, túl gyakran állt szóba diktátorokkal, mások a palesztinok iránti elfogultsággal vádolják. 28 könyvet írt, és az amerikai elnökök közül elsőként regényt is, amely a függetlenségi háború idején játszódik.
