HVG, 2014. október 4., október 18
Olvasótársam finoman szólva antikapitalista hangvételű olvasói levelére szeretnék reagálni. A levélíró azt állítja, a GMO veszélyes, és ezt számos példa alátámasztja. Milyen példák? Ma divathóbort a „természetes” fetisizálása a „mesterséges” kárára. A túlromanticizált természetfelfogáson alapuló megkülönböztetés sok esetben eleve értelmetlen, a szintetikus aszpirin ugyanazt a hatóanyagot jelenti, mint fűzfakéregből izolált „természetes” társa, és a szervezet nem is tud különbséget tenni köztük. Mindennapjaink zöldségei, gyümölcsei évezredes mesterséges szelekció, vagyis félig-meddig tudatos génmódosítás eredményei. Az igazán „természetes” kukorica, káposzta vagy görögdinnye valami egészen más, mint amit mi annak ismerünk. Az utóbbi tízezer évben kiszelektáltunk a főbb termesztett növényeinkből mindenféle túlélési stratégiát, amelyeket korábban a természetes szelekció kialakított. Ez drámaian lecsökkentette a természetben a versenyképességüket, de ugyanilyen drámaian megnövelte a táplálásunkban nyújtott hasznukat. Indiában például az emberek önszántukból kezdtek a génmódosított Bt-gyapot termesztésébe, mert az kevesebb és kevésbé mérgező vegyszerhasználatot igényel, mint a nem génmódosított társai, így kisebb az egészségügyi kockázata a permetezést végző nők számára, akik ezért ráadásul több időt tudnak a gyerekeikkel tölteni. Ennyit a kapitalista kizsákmányolásról. Lehet tiltakozni persze a monokultúrák és a monopóliumok ellen, de a monokultúrás gazdálkodás a GMO-növények előtt is elterjedt volt. A cikkükhöz fűzött kritikai észrevétel szerint a nemzetközi kereskedelem miatt növekedni fog az egyenlőtlenség. Nos, Maxim Pinkovskiy és Xavier Sala-i-Martin közgazdászok adatai szerint az 1970-es 26,8 százalékról 2006-ra 5,4 százalékra zuhant azoknak a száma, akiknek naponta 1 dollárból vagy kevesebből kell megélniük. (Az OECD és a Világbank korábbi adatai is azt mutatták, hogy a legnagyobb változás 1980 és 1990 között következett be, ez idő alatt 1,4 milliárddal csökkent a szegények száma.) A Pew Research Center 44 országban végzett vizsgálata szerint a megkérdezett afrikai, ázsiai emberek 87, illetve 86 százaléka ítélte pozitívnak a kereskedelem és a külföldi beruházások szerepét. Szegény kizsákmányoltak, biztos mazochisták.
A világtermelés növekményéből minden kereskedő ország részesedik, a nemzetközi munkamegosztás nagyobb jólétet és szabadságot kínál az egyének számára. Érdemes azonban azt megjegyezni, hogy eltérő fejlettségű országok között csakis egyenlőtlen csere jöhet létre. Ezt sokan kizsákmányolásnak tekintik, de egyenlőtlen cserét folytatni még mindig jobb, mint semmilyet. Utóbbi esetben az elmaradottabb ország lakosainak reálbére és életszínvonala nem is olyan hosszú távon zuhanni kezd (lásd Kuba). Ezzel szemben az ágazaton belüli kereskedelem, amely egymáshoz hasonló országok között valósul meg, hosszú távon egy országon belül mindenkinek a reáljövedelmét bővíti. Ilyenformán az USA és az EU közötti megállapodás elsősorban az ágazaton belüli kereskedelem bővítését jelenti, amiből mindenki profitálni fog. Éljen tehát a kapitalizmus! A levélíró figyelmébe ajánlanám egyébként Adam Smith Nemzetek gazdasága című könyvét. Higgye el, tanulságos!
LIPÁRTI BENDEGÚZ
(SZOMBATHELY)
