Afrika egyik legszínesebb politikusa történetesen fehér bőrű. A humoráról és szabadszájúságáról ismert, 70 éves Guy Scott nem csak azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy – a fekete-afrikai kontinens húsz év óta első fehér vezetőjeként – Zambia ideiglenes elnöke lett, miután a múlt hónapban egy londoni kórházban elhunyt Michael Sata államfő. Azzal is, hogy nyilatkozataiban és tetteiben mintha vásott kiskölyök bújna meg, aki az előtt beszél és cselekszik, mielőtt gondolkodna, viccelődéseibe beleszőve Marlon Brandót, a néhai amerikai filmsztárt vagy a Star Trek sci-fi sorozatból ismert Klingon Birodalmat. Scott a január végéig tartandó választásig marad hatalmon, ám még nyitott kérdés, folytatja-e politikai karrierjét, és ha igen, hogyan.
Mesés helyen született, mégpedig a Viktória-vízeséstől északra lévő Livingstone-ban. Apja Skóciából, anyja Angliából emigrált az Észak-Rhodesia néven ismert brit gyarmatra. Az ifjú Dél-Rhodesiában – a mai Zimbabwéban – kezdte az iskolát, majd Cambridge-ben és a Sussexi Egyetemen szerzett közgazdászdiplomát, illetve nagydoktori fokozatot. Orvos és jogász végzettségű apja ihlette korai részvételre a politikában, ő ugyanis nemcsak zambiai nacionalista volt, de egy gyarmatosításellenes lap megalapítója is, és az 1950-es években a lusakai szövetségi parlament független képviselője.
Fia is az önállósodás híve lett, és pár évvel az 1964-ben kivívott függetlenség után már fiatalon a lusakai pénzügyminisztériumban kamatoztatta tudását, miközben – megint csak apja példáját követve – egy gazdasági újság szerkesztőjeként is tevékenykedett. Széles körű érdeklődését mutatja, hogy 1970-ben agrárvállalkozást indított, bevezetve az öntözéses módszert, melynek segítségével gabonát, epret és zöldségeket termesztett. A következő évtizedet azzal töltötte, hogy robotikát tanult Oxfordban, majd abból is nagydoktori fokozatot szerzett.
Politikai karrierjét 1990-ben kezdte, amikor csatlakozott a Többpárti Demokráciáért Mozgalom (MMD) nevű párthoz, amelynek a mezőgazdasági bizottságát vezette. A rá egy évre tartott általános választáson a párt színeiben bejutott a parlamentbe, és azon nyomban mezőgazdasági miniszterré nevezték ki. Mai népszerűségét a tárca élén alapozta meg, számos reformot vezetett be, és az „évszázad szárazságának” tartott 1992-es aszályos évben segélyimporttal töltötte fel a kiürült kukoricasilókat. Később pártot váltott, belépett a Hazafias Frontba, amelynek képviseletében 2006-ban újra a parlamentbe jutott, majd a 2011-ben választást nyert Sata az alelnökének kérte fel.
„Nem hiszem, hogy a főnök a bőrszínem miatt talált meg, inkább csak jó ötletnek tartotta” – emlékezett vissza elnökére és egyben barátjára utalva. A páros ügyesen vezette tovább a gyors gazdasági növekedést produkáló Zambiát, infrastrukturális beruházásokat indítottak, és egyre többet költöttek az oktatásra és az egészségügyre. Az alelnök derűs stílusával jól egészítette ki csípős nyelvű főnökét – akit emiatt csak Kobrának neveztek –, és ügyesen közvetített a miniszterek és az államfő között.
Ám Scott sem kertelt, ha például Robert Mugabe zimbabwei elnökhöz fűződő furcsa barátságáról kérdezték. Bob – ahogy nevezte – remek afrikai politikus, akit félreért a világ – hangoztatta. Azt sem rejtette véka alá, hogy utálja Dél-Afrikát, a kontinens gazdasági hatalmát, talán egyszerűen csak azért – tűnődött –, amiért a latin-amerikaiak sem szeretik az USA-t. Ráncos öreg jampecnek nevezte őt két éve George W. Bush volt amerikai elnök, amikor Zambiába látogatott jótékonykodni, elismerve, hogy először viccnek vélte, amikor az ország alelnökeként mutatták be neki a fehér bőrű Scottot.
A Londonból származó feleségével – akitől négy gyermeke született – egy Lusaka melletti farmon élő Scott saját helyzetét is képes ironikusan látni, az őt szállító helikoptert és a páncélozott autókat csak a „fiúk játékának” nevezte. Ám hogy mennyire veszi komolyan az elnökséget, az már más kérdés. Mivel a szülei nem Zambiában látták meg a napvilágot, az alkotmány szerint nem indulhat a választáson, de beszélik, hogy szívesen módosíttatná az alaptörvényt. Bár gyakran mondogatja, hogy nyugdíjaséveit szívesen töltené birtokán, kedvenc frangipánifái között, azt is szereti elmesélni, hogy amikor Sata megkérdezte tőle, mi lenne, ha a bőre fekete lenne, a főnöke meglepetésére csak annyit mondott: elnök.
