Túlélte a politikai skandalumot az Európai Bizottság, nem bukott bele Jean-Claude Juncker bizottsági elnök a LuxLeaks nyomán kipattant botrányba. Az Európai Parlament bizalmát nem rendítették meg a nyilvánosságra hozott dokumentumok arról, hogy Luxemburg – amelynek Juncker előbb pénzügyminisztere, majd kormányfője volt – szemérmetlen adókedvezményekkel csábította letelepedésre a multicégeket. Ezzel együtt a luxemburgi adóparadicsom csak az egyik láncszeme a globális cégek világméretű adóoptimalizálási játékának, amivel szemben igencsak lassan formálódik a fejlett országok védelmi stratégiája. A dollármilliárdok cégcsoporton belüli tologatása, azaz az egyes országok kedvező adózási lehetőségeinek láncolattá szervezése ugyanis valóságos üzletággá vált.
A céghálók koreografálásával foglalkozó specialistáknak külön nevük van: ők a kedvezményvadászok. Magyarországon is létezik az infrastruktúra, ha nem is a luxemburgihoz fogható üzemméretben. Nagy tanácsadó cégek az éceszgéberek, ők és ügyvédi irodák nyújtják vagy közvetítik a székhelyszolgáltatást, a Nemzetgazdasági Minisztériumnál pedig van mód úgynevezett feltételes adómegállapításra. Személyre szóló határozatért akkor folyamodnak a nagy külföldi cégek, ha a jogszabályokból egyszerűen le nem vezethető, bonyolult konstrukcióról és persze a magyarországi leányon átfuttatott hatalmas összegekről van szó. Így a komoly bírság elkerülése végett érdemes előzetes jóváhagyást kérni néhány tízezer dollár ellenében. A pénzügyérek aztán elbírálják, hogy a tervezett koreográfia megfelel-e a hatályos törvényeknek, kétoldalú egyezményeknek, és ha így találják, akkor az adóhivatal már nem köthet bele az ügyletbe. Magyarországon azonban, Luxemburggal szemben, sem az adómérték, sem az adóalap nem lehet alku tárgya.
Nagy összegekről van szó, a 2010-es mérlegek alapján például több mint száz magyarországi székhelyű, kizárólag pénzügyi bevételt elkönyvelő, vagyonkezeléssel, egyéb hitelnyújtással vagy jogdíj-értékesítéssel foglalkozó cég együttes nyeresége meghaladta a 800 milliárd forintot, befizetett adójuk viszont ennek egy százalékát sem érte el. Ez paradicsomibb volt a 2006-ig megengedett offshore-világnál is, hiszen akkoriban a területen kívülinek számító cégek 4 százalékos kulccsal adóztak. A pálmát a luxemburgi anyavállalatú Fortezza Investment Holdings Vagyonkezelő Kft. vitte, amely 135 milliárd forintos nyeresége után 2,9 milliós adót fizetett. Dobogós volt egy észak-amerikai gáz- és olajkitermelő érdekeltsége, az EnCana Likviditásmenedzsment Magyarország Kft. is, amely bő 62 milliárd után alig több mint félmilliárd forintot adózott. De tartott fenn magyarországi leánycéget a brazil olajkitermelő óriás, a Petrobras is. Ezek egy része azóta kikopott a cégnyilvántartásból. A Fortezza végelszámolással megszűnt – az ő attrakciója egy delaware-i szoftverszolgáltató megvétele, majd továbbadása volt, aminek árfolyamnyereségével csökkenthette az adóját. Végelszámolás lett a sorsa az EnCana-leánynak is, mások továbbköltöztek, a toplistások közül a TransCanada Magyarország Likviditásmenedzsment Kft. pedig egy máltai céggel, a Falcon Energy Ltd.-vel egyesült.
Továbbra is virul viszont az autóalkatrész-gyártó Visteonéval azonos székesfehérvári címen bejegyzett, két delaware-i illetőségű cég tulajdonában álló Visteon Holdings Hungary Kft. A tavaly 176 milliárd forint nyereséget elkönyvelt társaságnak se alkalmazottja, se árbevétele nincs, tevékenysége részesedésszerzésben merül ki: befektetései között két leányvállalat 2,6 milliárd dollárnyi üzletrészét tartja nyilván. A pénzügyi műveletek eredményében a legnagyobb tételek között 1,2 milliárd dollár osztalék szerepel némi árfolyamnyereségen és kamatbevételen kívül, felbukkan 422 millió dollár ajándékként átadott pénzeszköz is, a végeredmény pedig nulla adóbefizetés.
Jó biznisz a joghasznosítás is. Az ötödik legnagyobb nyereségű magyarországi cég (ötszázas toplistánkat lásd: HVG, 2014. november 15.) tavaly a közvetlenül egy holland társaság által tulajdonolt Viacom International Hungary Kft. volt, amely a hollywoodi Paramount Stúdió filmjeinek forgalmazását intézi, zömmel az uniós országokban, és az ezért járó jogdíjakat elkönyvelve hozott össze 51 milliárd forint nyereséget – adómentesen. Igaz, ez a szolgáltató annyiban eltér a többiektől, hogy több mint száz alkalmazottról adott számot. Az első százba ennél jóval egzotikusabb cégek is befértek, például öt olyan, újlengyeli székhelyre bejegyzett kft – svájci, illetve luxemburgi fiókteleppel megerősítve –, amelyek tengeri olajfúró tornyok bérbeadásából élnek.
Az adóoptimalizálás végett Magyarországra telepedett külföldi cégek köre az utóbbi időben valamelyest szűkült. Ennek oka nem az adótörvények szigorításában keresendő a HVG által megkérdezett adószakértők szerint, hanem elsősorban abban, hogy elkészült a Magyarország és az USA közötti új, a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény. (E kétoldalú megállapodások – így a bennük rögzített kedvezmények is – felülírják a nemzeti adótörvényeket.) Az adóoptimalizálók jelentős része eddig a 35 százalékos társaságiadó-kulcsú USA-ból érkezett, az új, még ratifikálásra váró egyezmény alapján azonban már nem érdemes magyarországi székhellyel bajlódni, csak ha a magyar leány valódi gazdasági tevékenységet végez.
Az adókulcsok megállapítása az Európai Unión belül nemzeti hatáskörbe tartozik, így jelentős különbségek vannak az egyes tagállamok között, többnyire a később csatlakozottak javára. Magyarország az 500 millió forint alatt 10 százalékos, a felett 19 százalékos kulcsával adóparadicsom lehetne, hiszen ez lényegesen kedvezőbb mérték például a Luxemburgban felszámított 29,2 százaléknál. Mégsem feltétlenül a ránézésre alacsony kulcsú országokat preferálják a külföldi társaságok. (Magyarország nem tipikus példa, a befektetőket elriasztja a kiszámíthatatlanság: a társasági adó szabályai 2010 óta éves átlagban hatszor változtak.) Az egyedi adókedvezmények ugyanis átrendezik a befektetői térképet: oda települnek a cégek, ahol a holdingstruktúrák vagy éppen a jogdíjszedő formációk a legkedvezőbb feltételek között működhetnek.
Minden cégnek joga van a számára legkedvezőbb adózási feltételeket választani – konkrét ügyet vizsgálva ezt az Európai Bíróság is kimondta –, ha ezt nem kizárólag adóelkerülés céljával teszi. Lehet, hogy a cégalapítás formailag megfelel a szabályoknak, ámde valójában – a szakzsargon szerint – mesterséges struktúra létrehozásáról van szó. Ennek megítéléséhez megvizsgálandó, hogy a szóban forgó cég valóságos gazdasági tevékenységet végez-e, ezzel arányos-e az eszközellátása, foglalkoztatottai száma. Ezen a rostán aligha mennek át az olyan, külföldre teleportált postafiókcégek, amelyek alkalmazottak nélkül milliárdokat forgatnak – legalábbis a mérlegbeszámolók alapján. A gazdasági tartalom figyelembevételével például egy anyavállalatának hiteleit továbbszortírozó, ezek után a kamatokat beszedő leány csak akkor állhatja ki a próbát, ha a döntéshozók, azaz az ügyben kompetens szenior menedzserek csapata Magyarországon ténykedik.
Az EU-ban évek óta létezik az a politikai deklaráció, amelynek alapján a tagállamoknak tartózkodniuk kell a káros adóversenytől. Bizonyos lépések történtek is már, például Ciprus 12,5 százalékra emelte a társasági adó kulcsát, és az Európai Bizottság nekifutott az egyedi kedvezmények feltérképezésének is. Utóbbi téren azonban eddig nem mutatkozik áttörés, a feltételes adómegállapítás tekintetében viszonylag nagy mozgásterük van az egyes tagállamok illetékes minisztériumainak, illetve adóhatóságának. Csakhogy a nemzeti adóhatóságok nem tudnak hatékonyan fellépni a cégcsoportok adóelkerülő technikái ellen, esetleg fel sem ismerik azokat, hiszen csak néhány láncszem kerül a látókörükbe, illetékességük pedig csupán az országhatárig terjed. Ezért veselkedett neki az OECD az együttműködés, az információcsere intézményesítésének. Első lépésként a bankok a tényleges tulajdonosról, a számlaegyenlegről, a kamat- és befektetési jövedelmekről szolgáltatnak adatot. A kedvezmények mederbe terelésére pedig a Juncker vezette Európai Bizottság a társaságiadó-alap meghatározásának egységesítését javasolja.
Ez nem feltétlenül vág egybe a magyar kormány törekvéseivel. Orbán Viktor miniszterelnök már 2011-ben kifejtette – amikor éppen a tagországi gazdaságpolitikák összehangolása volt napirenden –, hogy nem tartja jó ötletnek az európai adóverseny megszüntetését. „Mi nem adóharmonizációban, nem adókoordinációban, hanem adóversenyben vagyunk érdekeltek” – nyilatkozta 2011 márciusában. Azóta kiderült, hogy az ő adórendszere egyszerre áll versenyben a riválisokkal a kormánynak fontos beruházások idecsábításában, és ölt egyre inkább diszkriminatív jelleget, hogy a magyar tulajdonú cégek külföldi versenytársait kiszorítsa. Ez viszont hungarikum, Európa-szerte nem akad hasonló.
VITÉZ F. IBOLYA
