Halálos betegen sem adja fel a harcot Vojiszlav Seselj, a szélsőségesen nacionalista Szerb Radikális Párt (SZRSZ) alapítója és elnöke. Az áttételes vastagbélrákban szenvedő, 60 éves politikust november közepén emberiességi okokra hivatkozva engedte vissza Szerbiába a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT), ám a hazatérése után rendezett első belgrádi nagygyűlésen Seselj közölte: el fogja zavarni a jelenleg regnáló szerb kormányt. Majd hozzátette: nem mond le a Bosznia és Horvátország jó részére is kiterjedő Nagy-Szerbia létrehozásáról sem.
A szerb apától és anyától Szarajevóban született Seselj a politikai eszmélését követő első években még a kommunizmusban hitt. Már a szarajevói középiskolában, majd a jogi egyetemen is azért bírálta a jugoszláv vezetést, mert az nem ültette át az életbe Marx tanait. A diploma megszerzése után viszont megromlott a viszonya a boszniai fővárosban élő muszlim filozófusokkal és politológusokkal – ebben közrejátszott, hogy az egyetemi vezetők megakadályozták, hogy tehetségének megfelelő álláshoz jusson –, s minél többet járt Belgrádba, annál közelebb került a nagyszerb ideológia hirdetőihez.
Az 1980-as évek elején már azért kritizálta a szerb politikai elitet, mert az szerinte nem lépett fel elég keményen a koszovói albán szeparatista törekvések ellen. Azt is állította, hogy nincs boszniai muszlim nemzet, s akik most bosnyákoknak vallják magukat, azok a török hódoltság idején muszlim hitre kényszerített szerbek vagy horvátok. Seselj nacionalizmusa akkortájt még bűncselekménynek számított, s 1984-ben az államhatalom megdöntésének vádjával nyolcéves börtönre ítélték. A közben két évre leszállított büntetés állandó harccal telt: Seselj éhségsztrájkokkal és munkamegtagadással tiltakozott a fogva tartás körülményei miatt.
Szabadulása után Belgrádba költözött, s néhány ismerőse szerint a börtönben elszenvedett kínzások és megaláztatás miatt vált mentálisan instabil személyiséggé. A délszláv állam 1991-es szétesését megelőző években Seselj – aki 1989-ben, az USA-ban élő második világháborús csetnik vezetőtől, Momcsilo Gyujicstól kapta meg a csetnikvajda rangot – aktív szerepet játszott a más nemzetiségűek és vallásúak elleni uszításban: Boszniában a muszlimokat, a Szerbiához tartozó Vajdaságban a magyarokat és a horvátokat támadta. Az eredményességét mutatja, hogy például a szerémségi Hrtkovciban (Herkóca) 1990-ben még a lakosság kétharmada volt horvát vagy magyar, két évvel később már a szerbek voltak 75 százaléknyian. Seselj a szerb félkatonai egységek szervezésében is részt vett, és a horvátországi és boszniai frontokon is megjelent géppisztollyal a nyakában.
Ambivalens kapcsolat fűzte Szlobodan Milosevics szerb, majd jugoszláv elnökhöz. Amikor Milosevics a nacionalizmust erőltette, Seselj szövetségesnek számított, amikor éppen békülni akart a Nyugattal, Seseljt ismét börtönbe zárták. 2003-ban Seselj önként jelentkezett az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűncselekményeket kivizsgáló NT-nél, s ő volt az, aki a leghosszabb időt töltötte ott ítélet nélkül. A törvényszék nem tudott mit kezdeni a minden bűnét konokul tagadó, a kirendelt védőügyvédet elutasító, magát agresszívan, hatékonyan és néha jó angolsággal védő radikális pártvezérrel. Seselj rendszeresen sértegette az NT ügyészeit és bíráit – egyszer azt mondta: a bíráknak csak arra van joguk, hogy őt orálisan kielégítsék –, s azzal is komoly károkat okozott, hogy nyilvánosságra hozta a perében megszólaló védett tanúk névsorát.
Az állandó harcot lételemének tekintő SZRSZ-vezérnek újabb erőt ad, hogy Szerbia jelenlegi urai – Tomiszlav Nikolics államfő és Alekszandar Vucsics miniszterelnök – sem tudják, hogy állíthatnák le a Hágából hazaküldött politikust. Nikolics és Vucsics korábban ugyanis SZRSZ-alvezérek voltak, és Seselj közölte: ha Hágában elrendelik a visszatérését, kíváncsi lesz, hogyan fogják őt őrizetbe vetetni egykori bűnsegédei.
Betegsége miatt alighanem oda kell figyelnie, mennyire hódolhat egyik legnagyobb szenvedélyének, az evésnek. Seselj – akinek két házasságából négy fia született – étvágya legendás volt, az egyik belgrádi étteremben egy időben Seselj-pljeszkavicát is kínáltak. Az akkora volt, hogy halandó ember – az SZRSZ-vezér kivételével – alig tudott megbirkózni vele.
