Még a szaúdi kőolajkincs felfedezése előtt született a 79 éves Szalmán bin Abdulaziz, a sivatagi királyság új uralkodója, aki atyjának, a monarchia alapítójának több mint félszáz gyermeke közül a huszonötödikként látta meg a napvilágot. A 90 évesen minap elhunyt féltestvérét, Abdullahot váltja a trónon. A királyságot 1932-ben létrehozó Abdulaziz al-Szaúdot (Ibn Szaúd) 1953-ban bekövetkezett halála után a fiai követték egymást a hatalom csúcsán, és az apjára sokak szerint leginkább hasonlító Szalmán kivételes időszakban került élre. A Közel-Kelet romokban hever, és bár Szalmán az utódjának a legfiatalabb féltestvérét, a 69 éves Mukrin herceget nevezte ki, az utána kijelölt következő várományos az egyik unokaöccse, az 55 éves Mohamed bin Najef, az országalapító unokája. Szalmánnak tehát egyszerre kell megvédenie a királyság stabilitását a külső veszélyekkel szemben, és előre garantálnia a több ezer főre rúgó dinasztia egységét, amikor a trón először kerül majd a harmadik nemzedék birtokába.
Életútja alapján Szalmán alkalmas lehet a kihívásokra. Az apja által a család tagjai számára az udvarban létrehozott iskolában tanult, elsősorban vallást – már tízéves korában kívülről tudta a teljes Koránt –, és közelebbről meg nem nevezett modern tudományokat. 19 évesen Rijád, a főváros kormányzójának nevezték ki. Hat éven keresztül, 1960-ig töltötte be ezt a posztot, hogy aztán 1963-ban Rijád tartomány kormányzójává emelkedjék, és egészen 2011-ig irányítsa a monarchia politikai központját. Mivel az uralkodóház tagjai leginkább a fővárosban és környékén élnek, Szalmán nemcsak belelátott az olaj nyújtotta mesés gazdagságban élő hercegek és feleségeik titkaiba, intrikáiba, de diszkréten el is simította a kisebb-nagyobb nézeteltéréseket.
Tartományi kormányzóként közeli kapcsolatba került a királyságot irányító konzervatív körökkel, de a liberális technokratákkal is. Irányításával Rijád a 200 ezres poros és szegényes oázisvárosból hétmilliós metropolisszá vált, ahol metrók, bevásárlóközpontok, egyetemek épültek, és a mecsetek mellett amerikai gyorsétteremláncok is nyíltak. Az intelligensnek és nyitottnak tartott Szalmánnak mindig is befolyása volt a királyság életére, külpolitikájára. Úgy tudni, havi 25 millió dollárral támogatta az Afganisztánt 1979-ben megszálló szovjetek ellen harcoló mudzsahedeket. A herceg később a boszniai muszlimokat is segítette a szerbek elleni háborúban. Egyike volt annak a hét testvérnek, akik Ibn Szaúd kedvenc feleségétől születtek. Az asszony családi neve után csak szudairi heteknek nevezett klikk igen nagy hatalmú volt, közéjük tartozott például a néhai Fahd király, valamint Abdullah két korábbi trónörököse – Szultán és Najef herceg –, akiknek a halála tette lehetővé Szalmánnak a trónra jutást.
Szalmán 2011-ben védelmi miniszter, rá egy évre trónörökös lett. Egyre többször állt de facto az ország élén a betegeskedő Abdullah helyett, hónapokig vezette például a kormányüléseket. Az új király egészségi állapotáról is keringenek vészjósló hírek. Állítólag volt egy szélütése, ami miatt a bal karját nehezebben tudja mozgatni, de szóba került demencia és Parkinson-kór is, utóbbiakat az udvar hevesen cáfolja. Szalmán mindenesetre ellátja feladatait. Az új király számíthat saját, szintén népes családjára is. Több feleségtől származó gyermekeinek száma meghaladja a félszázat, fiai között található helyettes olajminiszter, medinai kormányzó és vadászpilóta – aki állítólag tavaly részt vett az Iszlám Állam elleni első szaúdi légicsapásokban –, és a királyság első űrhajósa is, aki az első arab asztronautaként 1985-ben repült a Discovery amerikai űrsiklóval.
Bár Szalmán inkább konzervatív, pragmatizmusa révén ügyesen egyensúlyozhat a monarchia állami vallásának számító, az iszlámot rendkívül szigorúan értelmező vahabizmus hívei és a 28 milliós lakosság közel felét számláló fiatalság között, mely – talán épp a társadalmi kötöttségek miatt – a világon a legaktívabb az internetes közösségi portálokon. Ebben segítségére lehet, hogy több újságírót is jól ismer, hiszen családja tekintélyes kiadó tulajdonosa, mely többek között az Asark al-Auszat pánarab napilapot is megjelenteti. Az új uralkodó véleménye szerint a Közel-Kelet stabilitásának kulcsa az izraeli–palesztin konfliktus megoldása, és úgy véli, a keresztény, illetve zsidó szélsőségesség legalább olyan veszélyes, mint a muszlim. A demokrácia bevezetését elutasítja, mondván: az uralkodó Szaúd-ház tartja össze a monarchiát, ha pedig a dinasztia megszűnne, a királyság a törzsek martalékává válna, és Irak sorsára jutna.
