Laborczi Dóra véleménye eloszlatta az aggodalmaimat azzal kapcsolatban, hogy a kereszténység voltaképpen saját önfelszámolásán dolgozik. A németországi pegidások és elvbarátaik bel- és külföldön még nincsenek ugyan többségben, remélhetőleg nem is lesznek, de feltűnő, hogy miközben az európai kultúrát féltik az iszlamizálódástól, mintha nem vettek volna tudomást arról a sok fényképről, filmfelvételről, amelyeken anyák és apák láthatók, akik csecsemőiket magukhoz szorítva vonulnak kerítések mellett, föld- és országutakon, vasútállomásokon állnak vagy buszokra szállnak, katonák, rendőrök között. Ezek a képek kétségkívül zavarba ejtőek: csecsemőket nem ilyen körülmények között szeretünk, akarunk látni. A még teljes védelemre szoruló emberpalánták tudatunkban a nyugalommal, védettséggel, biztonsággal, a békével állnak szoros kapcsolatban. Ezeknek a képeknek a tudomásul nem vétele voltaképpen a kereszténységen messze túlmutató, ugyanakkor a kereszténység nélkül talán nem létező, a „kisdeddel”, a „jászollal”, az „anyával”, a „családdal”, tehát végső soron a „Messiással” kapcsolatos érzület ignorálása. Az, ami a Nyugat magas- és népi kultúráját, festmények, szobrok, egyházi és világi zeneművek, oratóriumok, passiójátékok, prózai, lírai és drámai művek képében áthatotta és ma is áthatja. Ami nélkül sem Nyugat nincs, sem kereszténység. És ami még az ateistának is átélhető közös kincs: maga a kultúránk.
BÜKI MÁTYÁS
(BUDAPEST)
