Elindult a Wekerle Plusz hitel: ennyibe kerül az Otthon Start utódja és ezek a feltételei

Október 28-án elindult a Wekerle Plusz hitel, amelyik az Otthon Start helyébe lép. Új lakásra továbbra is legfeljebb 3 százalék a fix kamat, használt lakásra viszont már 5 százalék, és csak 45 éves korig igényelhető. A BiztosDöntés.hu szakértői kiszámolták, mennyibe kerül, és megmutatják, mik a legfontosabb szabályai. Várhatóan napokon belül a legtöbb banknál már igényelhető lesz az új hitel. November 15-ig azonban még az Otthon Startért érdemes hajrázni, mert sokat lehet vele spórolni.

  • Biztos Döntés

A Magyar Közlönyben október 27-én este megjelent 298/2026. (X. 27.) Korm. rendelet másnap hatályba is lépett, így a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön jogilag azonnal elérhetővé vált. A gyakorlatban azonban csak ott lehet igényelni, ahol a bank már közzétette a saját ajánlatát, és erre egyelőre kevés helyen van mód. A hitelösszeg, a futamidő és az ingatlanok értékhatárai maradtak a megszokottak, a jogosultsági feltételek nagy része viszont megváltozott – a kormány szándéka szerint elsősorban a befektetési célú vásárlókat szűrik ki.

A Wekerle Plusz hitel feltételei: ki igényelheti, mire és mennyit?

A Wekerle Plusz hitel legfeljebb 50 millió forint lehet, legfeljebb 25 éves futamidőre, és legalább 10 százalék önerő kell hozzá. Lakás, családi ház, tanya vagy birtokközpont vásárlására és építésére is felvehető. A vételár lakásnál legfeljebb 100 millió, családi háznál 150 millió forint lehet, a négyzetméterár pedig nem haladhatja meg a bruttó 1,5 millió forintot. Újdonság, hogy ezt a négyzetméterár-plafont 2028-tól évente indexálják, így nem kopik el olyan gyorsan, mint az Otthon Startnál, ahol Budapesten mára sok lakás kiárazódott a programból.

Igényelni 18 és 45 év között lehet – az eredetileg bejelentett 41 éves határt a végleges szabályok kitolták. Házasság és gyermekvállalás nem feltétel, és lazult a munkaviszonyra vonatkozó elvárás is: TB-jogviszonyt nem kell igazolni, a bank viszont ugyanúgy vizsgálja a jövedelmet és a hitelképességet. Az Otthon Starttal szemben élettársak is igényelhetik közösen, adóstársként pedig a szülő vagy a testvér vonható be, aki tulajdont nem szerezhet a lakásban.

Szigorodott viszont az első lakásra vonatkozó szabály. Már az 50 százalékot elérő tulajdonrész is kizáró ok, és a meglévő vagy korábbi tulajdont időkorlát nélkül vizsgálják – kivéve, ha a lakás értéke nem haladja meg a 30 millió forintot. A megvett lakásba be kell költözni, és öt évig ott kell lakni, bérbe adni ez idő alatt nem lehet. A Wekerle Plusz más kamattámogatott lakáshitellel, például CSOK Plusszal nem kombinálható, és mindenki csak egyszer veheti fel. Azt, hogy valaki megfelelhet-e a feltételeknek, a BiztosDöntés.hu Wekerle Plusz hitel kalkulátor melletti jogosultság-ellenőrzővel is ki lehet deríteni, és rögtön a várható törlesztőrészlet is kiszámolható.

Mennyi a Wekerle Plusz törlesztőrészlete?

A legnagyobb változás a kamat. Az Otthon Startnál az ingatlan típusától függetlenül legfeljebb 3 százalék volt a fix kamat, a Wekerle Plusznál ez csak új lakás vásárlására és építésére maradt meg, használt lakásra legfeljebb fix 5 százalék jár. A különbség jelentős: egy 30 millió forintos, 25 éves hitel havi törlesztője 3 százalékkal 142 263 forint, 5 százalékkal 175 377 forint, vagyis havonta 33 114 forinttal több. 50 millió forintnál a különbség már havi 55 189 forint, a teljes futamidőre vetítve pedig 16,6 millió forint.

A használt lakásra felvehető Wekerle Plusz is vonzóbb ugyanakkor a jelenleg jellemzően 6–7 százalékos kamatú piaci lakáshiteleknél. Átlagos, 6,19 százalékos piaci kamattal számolva közel 35 ezer forintot lehet havonta megspórolni egy 50 milliós Wekerle Plusz hitellel használt lakásra.

Biztos Döntés

Mikortól igényelhető már a Wekerle Plusz?

A Wekerle Plusz hitel ugyan a róla szóló jogszabály hatályba lépésétől, október 28-tól már él, de kell még néhány nap, amíg ez a bankok kínálatában mindenhol megjelenik. Várhatóan november első hetének végére már mindegyik, ezt a hitelt kínálni akaró pénzintézet közzéteszi az ajánlatát. Akinek nem sürgős, érdemes ezt kivárni, hiszen a kamatokban és az egyéb kedvezményekben lehetnek eltérések. Akinek sürgős a hitelfelvétel, az november 15-ig még úgyis inkább az Otthon Startra hajt, hiszen annak használt lakásra jobb, 3 százalékos a kamata. Ráadásul sokan a Wekerle Pluszt már fel sem tudják venni azok közül, akik az Otthon Startot még igen. 

A bankok wekerlés bejelentései mindenesetre már megkezdődtek. Az Ersténél például október 29-től előregisztrálhatnak az érdeklődők a bank honlapján. Ez még nem hiteligénylés, de a regisztrálók értesítést és visszahívást kérhetnek, akár attól a bankfióktól, ahol a hitelt intéznék, így az elsők között adhatják be a kérelmüket, amikortól a bank már meghirdeti az új kedvezményes hitelét. Az MBH Bank október 30-án indította el az előregisztrációt és a tanácsadást a Wekerle Plusz hitel iránt érdeklődőknek. November első napjaiban folyamatosan várhatóak a banki bejelentések az új hitel elindulásáról.

Meddig vehető fel még az Otthon Start?

Sietni viszont nem a Wekerle Plusz, hanem az Otthon Start igénylésével kell. A wekerlés rendelet hatálybalépésével az Otthon Start ugyan megszűnt, de átmeneti szabály alapján még felvehető két hétig. Használt lakásra 2026. november 15-ig még be lehet adni a hitelkérelmet, ha az adásvételi szerződést legkésőbb október 31-ig megkötötték. Építésnél ugyanez a határidő, ha addig elindult az engedélyezési eljárás, vagy bejelentették az egyszerű bejelentéshez kötött építést. A már megkötött Otthon Start-szerződések feltételei nem változnak.

Mivel november 15. vasárnapra esik, a gyakorlatban a november 13-i péntek az utolsó munkanap, érdemes a saját bank határidejét is ellenőrizni, nehogy ezen csússzon el valakinek a hitele. A pénzintézetek az Otthon Start hajrában versenyeznek a last minute igénylőkért, amit érdemes kihasználni. Az MBH Bank például a program hátralévő két hetére 2,5 százalékra csökkentette az Otthon Start kamatát az október 29. és november 15. között befogadott hitelkérelmekre.

A Wekerle Plusz program többi eleme később indul: az újra állami támogatással járó Wekerle Plusz lakástakarék 2027 januárjától, az energetikai felújítási támogatás és hitel családi házakra 2027 februárjától, társasházakra és panelekre márciustól lesz elérhető.

Biztos Döntés
Hozzászólások