„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Egy nemrég végzett hazai kutatásban a kibervédelemmel és kibertámadásokkal kapcsolatos tudásukról, tapasztalataikról és hozzáállásukról kérdezték a résztvevőket. Az eredmények vegyes képet festenek: a tájékozottságunkkal nincs nagy baj, elővigyázatosság terén azonban még van hova fejlődnünk.
A biztonság iránti igény alapvető szükséglet, amit józan ésszel nem kérdőjelezünk meg, és nem nézünk ferdén arra, aki fontosnak tartja. Az élet minden területén egyszerű és automatikussá vált lépéseket teszünk ennek érdekében: kezet mosunk, hogy védekezzünk a kórokozók ellen, biztos helyen tartjuk a pénzünket, nem pedig a párnahuzatban. Nem írjuk fel a bankkártyánk PIN kódját nagy számokkal a kártyára, és bezárjuk az ajtót, ha elmegyünk otthonról. A hétköznapok biztonsági intézkedéseit a szüleinktől tanultuk, ezt láttuk magunk körül, így teljesen természetes, hogy használjuk is őket. Miért ne érdemelné meg az online életünk is ezt a tudatos biztonságra törekvést?
A kiberbiztonság kifejezés nem újdonság, hiszen amióta csak létezik internet, létezik kiberbűnözés is. És ahogy az offline világban, úgy az online életben is egyre kifinomultabbak a módszerek, amikkel a védelemnek is lépést kell tartania. Az online életünk sok területet érint: online bankolunk, kommunikálunk, szórakozunk és vásárolunk. Ennek köszönhetően sok mindent megtanultunk már: nem adjuk ki az adatainkat bárkinek, nem hiszünk el bármit, ami “le van írva az interneten”. De ha igazán tudatos felhasználók vagyunk, ezzel nem ér véget a feladatunk.
A “miért pont velem történne ilyesmi” hatás
Az ESET biztonsági megoldások hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. 2024 októberében végzett kutatása során többek között azt is vizsgálta, hogy az egyes generációk mennyire tudatosak a kibervédelem területén. Az eredmény meglepő, hiszen azt gondolnánk, hogy a fiatal generáció, amelynek az online világ már épp oly természetes, mint az offline, tisztában van a veszélyekkel, így a kibervédelem jelentőségével is. De a válaszok alapján kiderült, hogy az idősebbek mellett a fiatalok is elég könnyedén veszik a kiberbiztonság kérdését: az online támadásoktól a fiatal korosztály tart a legkevésbé.
A 16-19 évesek és a 20-29 évesek körében a leggyakoribb (35, illetve 33 százalék), hogy nem használnak védelmi programot. Az átlagosnál többen válaszolták azt a 20-29 éves korosztályból, hogy bár nem érzik magukat biztonságban az interneten, nincs idejük, energiájuk ezzel a témával foglalkozni. Az átlagnál magasabb arányban érzi magát biztonságban az 50-59-es korosztály, a biztonsági szoftver használata pedig a 40-49 éves (34%) és afölötti korosztály körében a legjellemzőbb.
A kutatás rávilágított arra is, hogy a generációkat összekötő könnyelműségnek alapvetően más oka van: a diákok hajlamosak azt gondolni, hogy őket úgysem érheti baj, mert ki tudják szűrni a fenyegetéseket, az idősebbek pedig úgy gondolják, hogy a kibervédelem számukra túl bonyolult, ráadásul megvan az élettapasztalatuk ahhoz, hogy elkerüljék ezeket a veszélyes helyzeteket. A statisztika azonban sajnos egész mást mutat, a vesztenivaló pedig minden generációnak sokkal nagyobb, mint elsőre gondolnánk.
Mit veszíthetsz és hogyan?
Ha félvállról vesszük a kiberbiztonságot, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy már csak futunk a pénzünk, az adataink, sőt akár az eszközeink után. Egy laptop, egy tablet vagy egy telefon még könnyebben pótolható, de az adataink, a pénzünk már nagy veszteség, az elvesztett fotóink, emlékeink vagy jegyzeteink helyett nem tudunk másikat venni. De mi ellen is kellene ennyire védekezni? Nézzük a 3 leggyakoribb veszélyt, amelyek az online életünkben fenyegethetnek minket.
A biztonság megteremtése egyszerűbb, mint gondolnád!
Ahogy a való életben sem az élettapasztalatunkra bízzuk a lakásunk védelmét, vagy a fiatalságunkban bízva nem vesszük félvállról a biztonságot, úgy az online térben is jobb, ha profi, valós megoldást keresünk a problémákra. Az, hogy erős jelszavakat használunk, hogy óvatosak vagyunk a közösségi médiában, hogy a linkeket és mellékleteket fenntartásokkal kezeljük, sokat számít, de nem elég. A személyes és a pénzügyi adatainkra, esetleg a vállalkozásunk adataira épp úgy vigyáznunk kell, mint a kézzelfogható értékekre. Ez pedig hasonlóan egyszerű, hiszen a megfelelő védelem a rendelkezésünkre áll: egy biztonsági szoftverrel ezekre az értékekre is könnyedén rázárhatjuk az ajtót.
Az online csalásokról és támadásokról szóló gyakori híreket olvasva egyértelmű, hogy a kiberbiztonság elengedhetetlen alapszükséglet és mindannyiunknak dolga van vele. Nem vehetjük könnyen csak azért, mert még nem volt rossz tapasztalatunk, vagy mert bonyolultnak tűnik a használata.
A megfelelő védelem beszerzése és használata nem atomfizika, nem kell félni tőle: az egyszerűen elérhető professzionális megoldások épp azért születtek, hogy egy átlagos felhasználó is könnyen használhassa azokat, hiszen a mi felelősségünk vigyázni a saját adatainkra. Ehhez pedig valójában nincs szükség sokra: ha egy könnyen telepíthető, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot biztosító biztonsági szoftverrel védjük meg az eszközeinket, rengeteg bosszúságtól és veszteségtől védjük meg magunkat és az adatainkat is.
A tartalom az ESET termékek hazai forgalmazója, a Sicontact Kft. megbízásából, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.