Az egészségügyben állandó szakmai téma, hogy milyen reformokkal lehetne hatékonyabbá tenni a rendszer működését. Az általánossá váló szakemberhiány közepette mennyire van kihasználva a gyógyszerészek tudása?
Dr. Tomcsányi Krisztián: Azt látom, hogy ma Magyarországon a gyógyszerészek szakmai tudása általánosságban egyáltalán nincs kihasználva. A lakosság jelentős része úgy tekint a gyógyszerészre, mint aki csak kiadja a gyógyszert. A szerepünk azonban sokkal összetettebb ennél. Természetesen gyakran kapunk olyan kérdéseket, hogy étkezés előtt vagy után kell-e bevenni egy gyógyszert, vagy milyen mellékhatásokra érdemes figyelni, de a kompetenciánk ennél jóval szélesebb körű.
Milyen tudással rendelkeznek, amelyre egyes betegek talán nem is gondolnának?
Dr. T.K.: Röviden összefoglalva: a gyógyszerész nemcsak a gyógyszert, hanem a teljes gyógyszerelést ismeri. Felül tudjuk vizsgálni, hogy valóban minden készítmény szükséges-e a páciens számára, vagy vannak-e esetleg felesleges párhuzamosságok. Rá tudunk mutatni arra is, ha egyes készítmények kölcsönhatásba léphetnek egymással, és ezáltal módosíthatják egymás hatását. A beteg jellemzően nem köti össze bizonyos tüneteit – például a szédülést, a lábdagadást, a szájszárazságot vagy a gyakori eleséseket – a gyógyszereivel, pedig előfordulhat, hogy azok mellékhatása is szerepet játszik a háttérben. Szintén gyakori, hogy az inhalátorokat, szemcseppeket, inzulinadagoló tollakat vagy bizonyos bőrgyógyászati készítményeket nem megfelelően használják a betegek. Ezek helyes alkalmazását szintén meg tudja tanítani a gyógyszerész. Fontos, hogy nem minden panaszra ajánlunk automatikusan gyógyszert. Ha a beteg például mellkasi fájdalomra, féloldali bénulásra, hirtelen kialakuló légszomjra vagy egyéb súlyos tünetre panaszkodik, azonnali orvosi ellátást javasolunk. Ezek mind legalább olyan fontos részei a munkánknak, mint maga a gyógyszerkiadás.
Dr.Tomcsányi Krisztián, a Tomcsányi Gyógyszertári Csoport ügyvezetője
Milyen konkrét előnyök származhatnak abból, ha a betegek jobban támaszkodnak a gyógyszerészek szaktudására?
Dr. T.K.: Sokan tapasztalhatják, mennyire túlterhelt az egészségügy, és gyakran már a háziorvost is nehéz elérni. A legtöbb ember kisebb panasz esetén nem megy kórházba, inkább tanácsot kér. A gyógyszerész pedig ma az egészségügy egyik legkönnyebben és leggyorsabban elérhető szakembere. A tudásunk felelős és fokozatos bevonása nemcsak tehermentesítheti az ellátórendszert, hanem erősítheti a prevenciót is. Az ellátórendszer egyik legnagyobb kihívása ma nem csupán a finanszírozás vagy a technológiai fejlődés, hanem az is, hogy miként használjuk fel hatékonyabban azt a tudást, amely már most is rendelkezésünkre áll.
Egy rendszerszintű átalakítás sosem egyszerű folyamat, már önmagában egy működő koncepció kidolgozása is éveket vehet igénybe. Lát olyan külföldi mechanizmusokat, amelyek pozitív példaként szolgálhatnak Magyarországon?
Dr. T.K.: Számos országban felismerték már, hogy a gyógyszerészek tudásának jobb kihasználása az egészségügy fenntarthatóságának egyik kulcsa lehet. Az Egyesült Királyságban például a megfelelő képzettséggel rendelkező gyógyszerészek gyógyszereket írhatnak fel, és részt vehetnek a betegek terápiájának alakításában. Kanada egyes tartományaiban módosíthatják a gyógyszeres terápiát, elláthatnak kisebb egészségügyi problémákat, és laborvizsgálatokat is kezdeményezhetnek. Ausztrália több államában olyan programok működnek, amelyekben a gyógyszerészek önállóan részt vesznek bizonyos gyakori betegségek ellátásában. Írországban pedig meghatározott gyakori egészségügyi problémák esetén, szakmai protokollok alapján, vényköteles gyógyszereket is felírhatnak. A skandináv országokban a hangsúly elsősorban a gyógyszerelés felülvizsgálatán, a krónikus betegek támogatásán, a gyógyszerbiztonság javításán és a prevención van. A gyógyszerész ezekben a rendszerekben nem pusztán gyógyszerkiadó, hanem a betegellátás és a betegút aktív szereplője.
A legfontosabb jogalkotói kérdés végső soron az, hogy mi maradjon az orvos kizárólagos feladata, és milyen területen bővíthető a gyógyszerészek szerepköre. Hol érdemes meghúzni ezt a határt?
Dr. T.K.: Bár a nemzetközi példák eltérőek, van egy közös pontjuk: a reformok nem az orvosok helyettesítését, hanem a kompetenciák ésszerű megosztását szolgálják. Azt látom, hogy azok az egészségügyi rendszerek működnek a leghatékonyabban, ahol a gyógyszerész nem csak a betegellátás végén jelenik meg, hanem már korábban bekapcsolódik a folyamatba. Ez a szemlélet nem pusztán arról szól, hogy „több feladatot a gyógyszerészeknek”. A cél az, hogy minden egészségügyi szakember azt a munkát végezhesse, amelyre a képzettsége és tapasztalata alkalmassá teszi. Kevéssé ismert, hogy a gyógyszerész- és az orvosképzés számos fontos alaptudományi területen átfedést mutat. A gyógyszerészhallgatók többek között anatómiát, élettant, kórélettant és immunológiát is tanulnak, így képzésük nemcsak a gyógyszerek és a gyógyszeres terápiák ismeretére, hanem az emberi szervezet működésének és a betegségek kialakulásának megértésére is kiterjed. A gyógyszerészek ugyanakkor nem orvosok, ezért a kompetenciák bővítésénél világos szakmai és betegbiztonsági határokat kell meghúzni.
Magyarországon vannak már jelei ennek a strukturális változásnak?
Dr. T.K.: Éppen nemrég történt egy jelentős előrelépés. A jövő év elején lép hatályba az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a gyógyszerészek – meghatározott feltételek mellett – elektronikus vényt is kiállíthassanak a korábban már beállított terápiák folytatására. A szabályozás továbbra is szigorú betegbiztonsági korlátokat tartalmaz. A gyógyszerészek új terápiát nem indíthatnak, kizárólag olyan gyógyszert rendelhetnek, amelyet a kezelőorvos korábban már beállított. Ennek feltétele, hogy az első gyógyszerészi vényfelírást megelőző hat hónapon belül a kezelőorvos ugyanabból a gyógyszerből legalább 120 napra elegendő mennyiséget rendelt, amelyet a beteg ki is váltott. A gyógyszerész egy alkalommal legfeljebb harminc napra elegendő mennyiséget írhat fel. A rendelet egyértelműen abba az irányba mutat, hogy a jövőben nagyobb szerepet kaphat a kompetenciák ésszerűbb megosztása az egészségügyben. Ez azonban szerintem csak akkor lehet sikeres, ha együtt jár a megfelelő képzéssel és szakmai felkészültséggel.
A szakmai oldalon is látható változás?
Dr. T.K.: A Debreceni Egyetem 2026 szeptemberétől farmakoterápia-menedzsment szakirányú továbbképzést indít, amelynek egyik központi célja a gyógyszerészek felkészítése a kibővülő feladatokra. A képzés a gyógyszerészi szakmai kompetenciák bővítését és ezen keresztül az egészségügyi ellátórendszer tehermentesítését célozza. Ennek része többek között a nagy népegészségügyi prevenciós programokban való aktív részvétel, valamint a krónikus betegek gondozásában és az ismétlődő vényfelírásban való szerepvállalás. Ez a kezdeményezés is jól mutatja, hogy a gyógyszerészi szerepkör bővítése akkor lehet eredményes, ha mögötte tudatos, intézményesen támogatott szakmai fejlődés és megfelelő képzés áll.
Összességében hogyan látja, milyen irányba érdemes továbbfejleszteni a gyógyszerészek szerepét az egészségügyi ellátásban?
Dr. T.K.: A Tomcsányi Gyógyszertári Csoport minden olyan szakmailag megalapozott kompetenciabővítést támogat, amely lehetővé teszi, hogy a gyógyszerészek tudásuk teljesebb kihasználásával még aktívabban járuljanak hozzá a betegellátás minőségéhez és az egészségügyi rendszer hatékonyabb működéséhez.
A tartalom a Content ‘N More támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
