szerző:
automenedzser.hu
Tetszett a cikk?

Biztos lábakon áll az egykor a cseh ipar gyöngyszemének tartott - luxusautóiról is ismert - Tatra, amely ma már csak teherautókat gyárt.

Kézről kézre jár az egyik legnagyobb cseh teherautógyár, a Tatra. Az utóbbi tíz évben három tulajdonosváltást is megért egykori állami vállalatot a napokban ismét eladták: a több mint 150 éves múltra visszatekintő, egykor luxusszemélyautó-gyártással is foglalkozó Tatra részvényeinek 80,5 százalékát ezúttal a Blue River társaság vásárolta meg. A vételárat üzleti titokként kezelik, ám egyesek legalább 1 milliárd koronát (mintegy 9,7 milliárd forintot) emlegetnek, és az ügyletet a cseh versenyhivatal a napokban már jóvá is hagyta.

A nemzetközi autóiparban még a vájt fülűek számára is ismeretlen Blue River név mögött közelebbről meg nem határozott amerikai és cseh magánbefektetők húzódnak meg, akiket tavaly az amerikai Ronald A. Adams, az eladásra felkínált pakettet tulajdonló amerikai nehézgép-gyártó Terex igazgatóságának egyik tagja toborzott. Nem véletlen, hogy Adams lecsapott a Tatrára, jól ismeri ugyanis az észak-morvaországi Koprivnicében lévő teherautó-gyártót. A texasi származású menedzser az egyik korábbi tulajdonos, az állam 92 százalékos részesedését 2001-ben megvásárló amerikai SDC International elnök-vezérigazgatójaként éveken át nyomon követte a cseh cég sorsát, személyesen is részt vett az akkoriban komoly pénzügyi gondokkal küszködő, évi 3,3 milliárd koronás forgalom mellett 300 millió koronás veszteséggel működő Tatra talpra állításában.

A menedzsmenttel karöltve költségmegszorító intézkedéseket foganatosítottak, ésszerűsítették a termelést, elbocsátották az alkalmazottak közel felét. Ma 3100-an dolgoznak a Tatránál, amely 16 ezres alkalmazotti létszámával a rendszerváltás előtt a 20 ezres lakosú Koprivnice legnagyobb munkaadója volt. Termelése is akkoriban volt a csúcson: évente 16 ezer teherautó gördült ki a gyárkapun (főként a szocialista országokba tartva), a rendszerváltás utáni években azonban csak a tizede.

[[ Oldaltörés: Indiai megrendelések mentették meg (Oldaltörés) ]]



A Tatra többször is megroppant: a kilencvenes évek elején a kuponos privatizáció keretében eladásra került nagyvállalat papírjainak kisebb hányada a tőzsdére került, ám többségét a nehézipari Skoda Plzen holding vette meg, amelyet az akkoriban hatalmon lévő jobboldali pártokhoz közel álló Lubomír Soudek vállalkozó cége birtokolt. Soudek a Tatrát - ahogy a Skoda Plzent is - csődbe vitte, és a súlyosan eladósodott, veszteséges teherautó-gyártót végül az 1998-ban hatalomra jutott szociáldemokrata kormány állította talpra állami pénzből, hogy aztán külföldi befektetőknek adják el.

Az amerikai befektetők vezérelte átfogó átalakítás azonban aligha működött volna új megrendelések nélkül. Az amerikai piac mellett feljövőben lévő országokba, így Kínába és Indiába is elvitték a Tatrát. Volt olyan év, amikor a cég termelésének 60 százaléka az indiai piacon kelt el. Emellett az amerikaiak katonai megrendeléseket is szereztek, az SDC International igazgatótanácsában ugyanis egy korábbi magas beosztású NATO-tiszt is helyet kapott. A termelését 70 százalékban exportáló cég nyereségességével az utóbbi években gondok mutatkoztak: tavaly 1053 teherautó eladásából 4 milliárd korona forgalom származott, ám a nyereség a 2004-es 800 millióról 5 millióra zsugorodott. Az idén 1224 teherautó eladásával számolnak, ám komoly érvágás, hogy a cseh védelmi minisztérium költségvetési takarékosság címén elhalasztotta 555 darabos megrendelését. Pedig az első félévi eredmények biztatóak voltak: 1,8 milliárd korona forgalom mellett 160 millió korona volt a Tatra nyeresége.

Az eladásra ugyanakkor nem a gyengébb üzletmenet miatt, hanem stratégiai megfontolásokból került sor. Ronald DeFeo, a Terex vezérigazgatója szerint nem illik a cég terveibe, hogy a Tatra kereskedelmi és katonai teherautókat gyárt, ők inkább az építőipari nehézgép-gyártásra kívánnak összpontosítani. Nem mindenki vált meg Tatra-részesedésétől: az építőipari berendezések, buszok, teherautók gyártására szakosodott indiai Vectra megtartotta 11 százalékos hányadát, a fennmaradó rész pedig továbbra is a tőzsdén forog. A Tatra-eladás egyébként felkeltette az orosz rivális, a Kamaz érdeklődését, ringbe is szállt a cseh cégért, ám ajánlatát a tulajdonosok nem találták elég vonzónak.

TÁLAS ANDREA

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Autó

Cseh és lengyel buszok helyett győrit vettek a Volán-társaságok

A győri Kravtex Kft. 141 Credo típusú elővárosi autóbuszt ad át 18 Volán-vállalatnak november végéig - mondta Krankovics István ügyvezető igazgató. Az üzlet annak nyomán jött létre, hogy a győri cég megnyerte az ÁPV Rt. tulajdonában lévő Autóbusz Invest Kft. pályázatát. Az autóbusz alapkivitel beszerzését a Volán vállalatok jegyzett tőkéjének 9 milliárd forinttal történő emelésével finanszírozza a főtulajdonos ÁPV Rt.

hvg.hu Autó

Még több Skoda készül Kínában

Bővítette a Škoda Auto az autógyártásra szóló licencszerződését Kínában. A korábban a kínai partnerekkel már megkötött keretszerződést további megállapodásokkal egészítették ki, így a Škoda Octavia mellett a jövőben a Fabia és a Superb modellek is tagjaivá válnak az ázsiai gyártási portfoliónak.

hvg.hu Autó

Egyterű Skoda iparosoknak

Az Brno-i Autotec Vásáron a Škoda Auto csehországi premierként bemutatja a Roomster N1-es kishaszonjármű változatát, valamint a teljes típuskínálatot, amelyeket a vállalkozók, iparosok és cégek számára alakítottak ki.

hvg.hu Autó

Belépett az egyterűek piacára a Skoda

A már itthon is kapható Škoda Roomster bőséges térkínálatával, innovatív belső terével, illetve magas fokon variálható üléskoncepciójával az egyéniség és a sokoldalú variálhatóság új korszakát nyitja meg. A technikai újdonságok mellett az autó alapára is jelzi, hogy új korszak nyílik a cseh márka történelmében.

hvg.hu Autó

Megújul a legnagyobb Skoda

A Škoda Auto kvasiny-i gyárában megkezdődött a Škoda Superb modernizált, 2007-es változatának (MY2007) gyártása. Rendkívül tágas utastere és luxuskategóriájú elemeket tartalmazó gazdag felszereltsége mellett a négyajtós 2007-es modellévű Škoda Superb számos újítást és műszaki változtatást is tartalmaz.

MTI Autó

Egymilliárd eurót költ Csehországban a Hyundai

Aláírták az emlékeztető dokumentumot arról, hogy a dél-koreai Hyundai járműipari csoport körülbelül egymilliárd eurós beruházással új üzemet épít Csehországban, erősítették meg a cseh ipari minisztériumban.

hvg.hu Autó

Skoda és VW Oroszországból

A német Volkswagen autóipari konszern összeszerelő és gyártóüzemet létesít az oroszországi Kalugában.

automenedzser.hu Autó

Ismét új tulajdonos a cseh Aviánál

Indiai kézbe került a néhány év alatt több tulajdonosváltáson is átment, hét éve veszteséges Avia cseh teherautógyár.

hvg.hu Autó

Az Octavia a legkeresettebb Skoda

A Škoda Auto az első félévében világszerte 274 ezer 904 autót értékesített a Fabia, Octavia, Superb és Roomster modellekből. Ez az eredmény az előző év hasonló időszakához képest 12,4 százalékos növekedést jelent. A legkedveltebb típus az Octavia.

Nemzetközi gazdaság

Dicső múlt

A Tatra egykor a cseh ipar gyöngyszeme volt: alapjait Ignác Sustala rakta le 1850-ben Koprivnicében, ahol utas- és...

hvg.hu Autó

Jó árral piacot rengethet a legújabb Skoda

A Skoda merészséget tanúsított a designban és új piacokra tör – így kommentálták a szakmédiában az új és szokatlan autó bemutatását a Genfi Autószalonon. A Roomsternek nagy a térkínálata, az újszerű belsőtér-kialakítás, valamint a változtatható ülésrendszer révén az átalakíthatóság és az egyéni igényekhez igazítás új korszakát vezeti be. Az itthon is bemutatott autót szeptemberben lehet megvásárolni. Itthoni árat még nem tudni, Németországban drágán indul.

automenedzser.hu Autó

Skoda Octavia RS - Kellene a rendőrnek is

Azt mindannyian tudjuk, hogy a Skoda Octavia kategóriája egyik legvonzóbb ajánlata. Kombiban szinte verhetetlen, azonban sportkocsiként is megállja a helyét. Faggattuk a legerősebb Skodát.

hvg.hu Autó

Sportkocsit mutat be a Skoda Párizsban

Igazi élményautót mutat be a Skoda Párizsban. A legújabb Joyster tanulmányautó testesíti meg azokat az ötleteket és funkciókat, amelyeket a Skoda jövőbeni vásárlói egy kompakt autóban megtalálhatnak.

MTI Autó

Indiaiak vesznek cseh autógyárat

A cseh Avia járműipari vállalat teherautógyártó részlegét indiaiak veszik meg: az Ashok Leyland India kettes számú buszokat és teherautókat gyártó vállalkozása. Az Avia tavaly 793 millió korona veszteséggel üzemelt, eladásai 12 százalékkal 545 millió koronára estek vissza.