Elmarad a Budapesti Autószalon

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) elnöksége a tagvállalatok véleménye alapján úgy határozott, hogy az október 10-21. között tervezett Budapesti Autószalont, csak 2008 tavaszán rendezi meg.

  • MTI
Elmarad a Budapesti Autószalon

Rinspeed Exasis az idei genfi szalonon
Győző Gábor, az MGE ügyvezető főtitkára az MTI-nek elmondta: az elnökség döntésével eleget kívánt tenni az Autógyártók Nemzetközi Szövetsége (OICA) kérésének, miszerint a Budapesti Autószalont a páros években rendezzék meg, és ezzel elkerülhető, hogy az a térségben megrendezendő más autókiállításokkal egy időben legyen. Győző Gábor utalt arra, hogy mivel az eredetileg ez év októberére tervezett kiállítás előjelentkezési határideje április 30-a, így üzleti kár, kellemetlenség nem érte a szervezőket és a potenciális kiállítókat sem. A legutóbbi, 2005. évi autószalont 31 ezer 21 négyzetméteres területen rendezték meg, 8 ország 215 kiállítója vett részt rajta, bemutatkozásukra 112 ezer látogató volt kíváncsi.