Nyolc teherautó futott egymásra a nulláson

A halásztelki Duna-hídon az M5-ös autópálya felé tartó sávban nyolc teherautó, köztük néhány kamion és egy kukásautó csúszott egymásra délelőtt.

  • hvg.hu
Nyolc teherautó futott egymásra a nulláson
A balesetben sérültek is vannak, mert a rendőrök után mentőautó is érkezett a helyszínre. Egy teherautó rakománya, egy hatalmas tartály, az útra zuhant, ezért csak a személyautók férnek el a sérült autók mellett. Az M5-ös irányába hatalmas, több kilométeres a torlódás, de az M1-es felé tartó sáv is lelassult, mert az autósok bámészkodnak. A hatos út bevezető szakaszán szintén áll a forgalom.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.