„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Több taxi lesz Párizsban, ahol 2010-ig több mint harminc százalékkal, 20 ezerre emelkedik számuk - jelentette be szerdán Michele Alliot-Marie belügyminiszter a szakmai szövetségekkel aláírt megegyezést követően.
Franciaországban évtizedek óta nem változott a taxik száma, jelenleg az egész országban alig 47 ezer közlekedik, ebből 16 ezer Párizsban: minden 142 lakosra jut egy autó, amely a nyolcvan évvel ezelőttinél rosszabb arány. Ennek oka, hogy Franciaország törvényben szabályozza a kiadható, illetve megvásárolható taxiengedélyek számát, amelyek költsége nagyon magas: városonként 140 ezer és 200 ezer euró között (36 és 52 millió forint között) mozog.
Tüntető taxisofőrök zárták le a Place de la Republique-et január végén © MTI/EPA |
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.