Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Csúnya presztízsveszteséget kénytelen elkönyvelni a német rendőrség: a minap összeütközött egymással két BMW-jük, miközben egy riasztás helyszínére siettek…
Az eset Bambergben történt, ahol a Carbuzz jelentése szerint egy bankrablásról szóló bejelentés futott be a központban. A járőrök pillanatokon belül megkapták a jelzést, így számos rendőrautó igyekezett egyszerre ugyanarra a helyszínre, két BMW egy 3-as és egy 5-ös azonban egy kereszteződésnél összeütközött egymással.
Mint a népszerű autós blog megjegyzi: egy fokkal cikibbé teszi a helyzetet az a tény, hogy utólag kiderült, a zsaruk vakriasztást kaptak, ugyanis nem történt semmilyen bankrablás.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.