Fizetős M0-s: még nem tudni, mikortól lehet megyei matricát venni

A kormány szándéka szerint január elsejétől már csak autópálya-matricával lehet felhajtani az M0-s több szakaszára, számos települést elkerülő pályaszakaszára és a fővárosba bevezető autópályákra a városhatáron kívül, de még nem tudni, mikortól lehet megyei engedélyt vásárolni – írta a Magyar Nemzet.

  • MTI MTI
Fizetős M0-s: még nem tudni, mikortól lehet megyei matricát venni

A kormányrendelet tervezete szerint autónként évente 5000 forintba kerül a megyehatáron belül használható matrica, amelyet sokaknak már január elsejétől igénybe kellene venniük. Különösen azoknak érdekes ez, akiknek például a fővárosba járásért eddig nem kellett fizetniük. 

Még nem tudni azonban, mikortól lehet az újfajta matricát megvásárolni – írja a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. honlapján vasárnap még semmi nem utalt a változásra. A benzinkutaknál is azt közölték, arra készülnek, hogy január elsején a jelenleg kaphatók mellett árulják majd a megyei matricát is, de a pontos szabályokról még nem kaptak tájékoztatást.