szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az új Clubman igazi családi autóvá léphet elő, hiszen a teljes értékű hátsó ajtók mellett, széltében és hosszában is jelentős a méretnövekedés az elődjéhez képest.

Kiszivárogtak az első hivatalos fényképek az új Mini Clubmanről, vagyis a brit városi kisautó puttonyos változatáról.

Mini Clubman
Mini


Ahogyan a tavaly bemutatott tanulmányautón már láthattuk, a tervezők a szériaérett változatnál is megtartották a két teljes értékű ajtót oldalanként, így a középen nyíló csomagtérajtókat is beleszámítva összesen hat ajtóval gazdálkodhatnak a leendő tulajdonosok. Ugyan a pontos műszaki adatokra még várni kell egy picit, de a tanulmányautó alapján a második generációs Clubman közel 26 centiméterrel hosszabb és 16-tal szélesebb az elődjénél.

Mini Clubman
Mini

Ezzel gyakorlatilag teljes értékű családi autóvá lép elő, hiszen az előd rövidített hátsó ajtaja miatt kissé kényelmetlen volt a beszállás a hátsó sorba, ezzel együtt pedig a csomagtartó mérete sem volt igazán alkalmas négy személy többnapi poggyászának a befogadására. Nem úgy, mint az újdonság esetén, ami a képek alapján tekintélyes hátsó lábtérrel és csomagtartóval rendelkezik. A hátsó fertály kapcsán egyébként megemlítendő még, hogy a minisek a korábbi függőleges lámpák helyett, jóval nagyobb, vízszintes burákat terveztek az új Clubmanhez, ami a tényleges méretbeli növekedés mellett optikailag is szélesíti az autó farát.

Mini Clubman
Mini


A motorpaletta feltehetően az aktuálisan elérhető benzines és dízel erőforrásokból fog állni, a képek alapján pedig S változat is készül majd belőle a 192 lóerős, négyhengeres turbós benzines motorral. Hogy pontosan milyen műszaki és menetdinamikai adatok mellett az hamarosan kiderül.

Mini Clubman
Mini
Mini Clubman
Mini
Mini Clubman
Mini

FRISSÍTÉS! Ahogyan arra számítani lehetett, a kiszivárgott fényképek után nem sokkal megérkeztek a pontos műszaki adatok. Az új Clubman 4,23 méter hosszú, 1,8 méter széles és 1,44 méter magas, ami azt jelenti, hogy 27 centiméterrel hosszabb és 7,1-gyel szélesebb az elődjénél, mindehhez pedig 2,67 méteres tengelytáv társul. A csomagtér mérete 360 literre nőtt, ami a hátsó ülések ledöntésével 1250 literre bővíthető.

A motorpalettát illetően kezdetben háromféle erőforrás közül lehet majd választani: dízel fronton a 2.0 literes 150 lóerős blokk, míg a benzineseknél a másfél literes háromhengeres (134 paripával) és a 192 lóerős, kétliteres négyhengeres áll majd rendelkezésre. Alapáron hatfokozatú manuális váltóval szerelik őket, felárért cserébe pedig a gyengébbik benzines hatfokozatú, míg az erősebbik, illetve a dízel, nyolcfokozatú automatával is rendelhető lesz.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!