Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A német Auto Bild szerint a sajtóban több helyen tévesen értelmezték, illetve vették át a BMW-vel kapcsolatos híreket. A szaklap pénteki közleményében azt írták: semmi sem utal arra, hogy a BMW-nél is manipulálták volna a károsanyag-kibocsátási értékeket, az ICCT, vagyis Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa vizsgálatának megállapításait sokan félreértették. A pontosítás azért is lehet fontos, hogy a BMW X3 xDrive modelljéről csütörtökön megjelent negatív hírek hatására az autógyártó papírja 6 százalékkal zuhant a frankfurti tőzsdén.
Az Auto Bild csütörtökön arról írt, hogy nemcsak a Volkswagennél tapasztalták a dízelüzemű kocsik károsanyag-kibocsátására vonatkozó határértékek túllépését. A német szakfolyóirat előzetesen részleteket közölt csütörtökön a pénteki számában megjelenő írásból, amely szerint az ICCT (Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa) vizsgálata kimutatta: a BMW X3 xDrive nitrogén-oxid-kibocsátása a közúti közlekedésben 11,88-szorosan haladta meg a kilométerenként 0,08 grammos európai Euro-6 normát. Ez valamivel még rosszabb, mint az amerikai környezetvédelmi hatóság által pellengérre állított VW Passat 2,0 TDI által produkált 11,35-szörös érték.
Az Auto Bild kérdésére, hogy a BMV a próbapadon végzett méréseknél másképp kalibrálja-e a motort, a társaság azt válaszolta: a BMW autóiban nincs olyan funkció, ami a mérési ciklusokat ellenőrizné.
Az X3-assal kapcsolatban érkező negatív hírek hatására a BMW papírja 6 százalékkal zuhant a frankfurti tőzsdén, és esett a Daimler és az autóipari beszállító Continental részvénye is.
A Volkswagennél azután robbant ki a dízelbotrány, hogy a társaságnál elismerték: az Egyesült Államokban olyan szoftvert alkalmaztak, amely csak a próbapadon tartja a határérték alatt az emissziós értékeket, normál üzemmódban azonban nem korlátozza a motorteljesítményt.
Az Auto Bild pénteken közleményben jelezte: semmi sem utal arra, hogy a Volkswagenhez hasonlóan a BMW X3 xDrive nevű modelljének esetében is manipulálták volna a károsanyag-kibocsátási adatokat. Ezt az ICCT-től is megerősítették egy megújított állásfoglalással.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.