szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Evan Chenoweth a Daimler kamionjához épített egy kiváló hibridhajtást, most a Tesla számára kellene fejlesztenie.

Elon Musk még a nyáron tartott egy nagyszabású előadást, amiben elmondta, mi mindenre számíthat az ember a cégtől a következő 10 évben. Ezek alapján a Tesla valóban szeretné megreformálni a közlekedést, ezért a személyszállítás mellett a teherfuvarozásban is megvetné a lábát – vagyis elektromos meghajtású kamionokat építene.

Persze egy személyautó és egy teherautó azért nagyon nem ugyanaz a kategória, ezért olyan szakemberekre van szüksége a cégnek, akik jártasak lehetne ilyen téren a járműfejlesztésben. Az Electrek beszámolója szerint már meg is van, hogy kit szeretnének magukhoz csábítani.

Daimler

Információk szerint a Daimler szuperkamionjának hibrid hajtásán dolgozó Evan Chenoweth lehet a kiszemelt. Hogy milyen sikeres munkát végzett, azt jól mutatja, hogy az amerikai Energiaügyi Minsztériumtól 20 millió dollárt nyertek egy pályázaton, miután a kamion közel 20 km-t tudott megtenni 1 gallon, azaz 3,78 liter üzemanyaggal.

Ha azonban Chenoweth a Teslánál kap lehetőséget, a dízel-elektromos hibrid minden bizonnyal mehet a kukába.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!