Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az idén már ötödször készült el a nagyszabású hazai abroncsteszt.
A nonstopgumi.hu és a Használtautó.hu közösen szervezett a Hungaroringen működő tanpályán 25-féle gumiszettet tartalmazó tesztet, amelyben nem csupán nyári, hanem 8-féle négy évszakos és egy használt téli gumi is szerepelt, biztosítva a teljes körű összehasonlíthatóságot.
Az idehaza legnépszerűbb, 195/65 R15 méretű abroncsokat mérő idei teszt során mind a száraz, mind a vizes úton való megállást vizsgálták 60 km/óra mellett. Ezen kívül sor került a kanyarsebesség, a gördülési ellenállást mutató kigurulás, a zajszintek, sőt, a kopásállóság mérésére is.
Az összértékelés élére olyan abroncs került, amely egyik vizsgálati szegmensben sem a legjobb, ám mindenhol stabilan jó eredményt hozott. A magyar átlagos nyári útviszonyoknak megfelelően a száraz úton mért fékutak 30 százalékos, a nedves aszfalton mért fékutak 20 százalékos, a kopásállóság 15 százalékos, a száraz és a vizes kanyarjellemzők, valamint a kigurulás 10-10 százalékos, míg a zajszint 5 százalékos súlyozásával értékeltük a kapott eredményeket. Ennek alapján így alakult a hazai Nyárigumiteszt 2017 sorrendje:
Az idei mérések is azt igazolták, hogy a jelentősen hosszabb fékút miatt kockázatos nyáron ’lejárni’ a már lekopott profilú téli abroncsokat. Az is kiderült azonban a teszten, hogy az előírásoknak megfelelő, de már 10 éves nyári gumi is katasztrofális eredményeket produkál – hívta fel a figyelmet Katona Mátyás, a Használtautó.hu csoport autós magazinjának főszerkesztője. – Száraz és vizes úton is csaknem 5 méter volt a fékúttöbblete már 60 km/órás sebességről való fékezéskor is, ami adott esetben végzetes különbség lehet.
Mivel a teszt eredménye szerint már nem egészen 15 ezer forintért (vagyis négyes szettben kevesebb mint 60 ezerért) vehetünk ’nagyon jó’ minősítésű vadonatúj abroncsot is, mindenképpen meg kell fontolni, érdemes-e vállalni a nagyon régi gumik használatából fakadó kockázatot.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.