Ezért lehet kattogó hangot hallani a kocsiban, amikor az irányjelzőt használjuk
Mindegy, hogy milyen autót vezetünk, az irányjelző hangját (szinte) minden autóban hallani lehet. Most elmondjuk, miért.
hvg.hu
Szinte mindegy, milyen autót vezetünk, márkától és típustól függetlenül ugyanazt a hangot lehet hallani, amikor az irányjelzőt használjuk: egy halkabb vagy hangosabb kattogást.
Aki foglalkozott már az autó bütykölésével, az egész biztosan találkozott már azzal az alkatrésszel, ami a hang kiadásáért felelős, a legtöbb autós azonban egészen addig nem tudja, honnan érkezik a hang, amíg az ezért felelős kütyü el nem romlik.
A Jalopnik ezért készített egy videót arról, honnan is jön a hang, és amit talán még kevesebben tudnak: hogyan is néz ki az azért felelős kütyü belülről.
Ez az eszköz nem más, mint az úgynevezett irányjelző (vagy index-) relé, ami márkánként és típusonként eltérő lehet, működését tekintve viszont egyforma. A lezárt készülék valójában egy megszakítóberendezés, amely az áramkör zárásával és megszakításával biztosítja az irányjelző villogását – vagyis ennek köszönhető az, hogy az indexlámpa nem folyamatosan világít.
A relé gyorsasága határozza meg azt is, hogy milyen gyorsan villog a lámpa. A villogás számának egyébként 90 +/- 30-nak kell lennie percenként, vagyis minimum 60-at, maxium 120-at villanhat. Az ennél lassabb vagy gyorsabb irányjelzők balesetveszélyt okozhatnak, így vagy a relét vagy az izzót érdemes kicserélni, ám ha ez sem segít, érdemes szakemberhez fordulni.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.