Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az autóipar elképesztő dinamikával pörög, a négykerekűek szépen lassan mindent elárasztanak.
A Föld lakossága jelenleg mintegy 7,6 milliárd főre tehető és becslések szerint 2035-ben már közel 8,8 milliárdan fogunk élni az egyre inkább túlterhelt bolygón. Ezek a számok nagyjából mindenki számára ismeretesek, de mi a helyzet a jelenleg használatban lévő autók számával, és vajon milyen ütemben növekszik a Föld járműparkja?
Nos, a Földön használatban lévő autók száma 7 évvel ezelőtt, 2010-ben lépte át az 1 milliárdos határt és 2014-ben már 1,2 milliárd aktív gépjárművet regisztráltak a hatóságok. Ez az utolsó hivatalos adat, de könnyen kikövetkeztethető, hogy most már 1,2 milliárdnál is jelentősen több autó terheli kisebb-nagyobb mértékben a környezetünket.
Az előrejelzések arról szólnak, hogy 2035-ben a bolygónk autóállománya a 2 milliárdos darabszámot is át fogja lépni. Egyes kutatók szerint az új autók károsanyag-kibocsátását mintegy 80 százalékkal kell csökkenteni ahhoz, hogy nehogy belefussunk egy nagyon komoly klímaváltozásba.
2016-ban 88,1 millió személyautó és kishaszonjármű hagyta el a gyártósorokat, ami 4,8 százalékos növekedést jelent az előző esztendőhöz képest. Ez azt jelenti, hogy minden egyes másodpercben átlagosan 2,8 négykerekű készült.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.