Instant karma: bosszút akart állni a sofőr a BMW-sen, de ő húzta a rövidebbet – videó
A Ford Escape sofőrje berágott a BMW-sen, de a látottak alapján nehéz igazságot tenni a két sofőr között.
hvg.hu
Ha torlódás van egy forgalmas úton, szinte mindig akad egy-két olyan sofőr, aki megpróbál előrébb furakodni a sorban, vagy a kelleténél agresszívebben besorolni az adott sávba. Ez történt a napokban az egyik kaliforniai autópályán is, ahol egy kisebb torlódás alakult ki. A lényeg viszont csak ez után kezdődött.
A videó leírása szerint a Ford Escape sofőrje megpróbált bevágni a 3-as BMW elé (ezt még nem láthatjuk a videóban), amit utóbbi sofőrje nem vett túl jó néven. A kabrióval utazó férfi meg is állt, hogy kiszálljon és számon kérje a másik sofőrt, mégis mit akart elérni de sokáig úgy tűnt, csak a szélvédőn keresztül kiabálnak el egymásnak.
A fordos azután gondolt egyet, letekerte az ablakot, majd kikiabált a BMW-snek, aki miután visszakiabált, nem túl kedves módon leköpte a Ford vezetőjét. Ez utóbbinál ekkor szakadt el a cérna, és úgy gondolta, neki megy a BMW-nek. A dolog azonban nem egészen úgy sült el, ahogy tervete, az Escape ugyanis felkapott a BMW-re, majd az oldalára borult. (A videót érdemes halkan nézni, a felvétel készítője meglehetősen hangosan kommentálja az esetet.)
A BMW sofőrje látszólag elhajtott a helyszínről, a beszámolók szerint azonban néhány méterrel arrébb megállt, majd visszasétált a Fordhoz. Nehéz igazságot tenni, hogy egy ilyen esetben kinek is volt igaza valójában, mert mindketten követtek el hibát (a fordos be akart vágni a másik elé, a BMW-s pedig köpködött), ugyanakkor tekintve, hogy egy kabrió oldalára kapott fel az Escape, jóval komolyabb baj is történhetett volna, ha a kocsi nem pattan le a BMW-ről, hanem a kerék az utastérben "landol".
1925. július 18-án került a boltokba a totalitárius diktatúra megvalósításának első és egyetlen kézikönyve, Adolf Hitler Mein Kampfja. A könyvben kifejtett ideológiára építve történhetett meg a világ legtöbb áldozattal járó háborúja és népirtása is. De milyen utóélete volt Magyarországon?
A szexet kínálók és a digitális izgalomra vágyók Covid alatti egymásra találása röpítette az egekbe az OnlyFanst, melyen most jó pénzért túladna a nyilvánosságot kerülő tulajdonosa.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.