És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Az alapmodell terepes képességei is igen komolyak, de emelt futóművel még durvább produkcióra képes a G-osztály.
A hosszú évtizedekig szinte változatlan formában gyártott, de azért persze időről időre modernizált G-osztályból csak nemrégiben mutatkozott be a második generáció. A G-osztály minden idők egyik legkomolyabb terepjáró képességeivel rendelkező autója, és most ezt a típust tette még brutálisabbá a Forgiato.
A keresztségben G500 4×4² nevet kapott újdonság alaphelyzetben 22 colos kerekeken gördül. Ha ez esetleg túl szerény, akkor felár ellenében 24, illetve 26 colos kerekek is rendelhetők, a csúcsot pedig a 37 colos szett jelenti.
A kiváló minőségű Toyo terepgumikkal szerelt és természetesen alaposan megemelt G-osztályról eltűntek a króm díszítések, melyek helyét fekete és karbon elemek vették át, ezenkívül pedig a sötétített ablakokról, az új kipufogórendszerről, illetve a nagyobb teljesítményű hifiről is említést kell tennünk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.