Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Pedig már csak 24 órát kellett volna kibírni.
A Tokióban zajló autókiállításon leplezik majd le a hirosimai cég első elektromos autóját az MX-30-ast. Ilyenkorra már rég készen vannak a sajtóanyagok, illetve egy-egy újság előre megkapja a fotókat az autóról, ami most is így történt, és ahogy lenni szokott, kiszivárogtak a képek.
A 35,5 kWh-s kapacitású akkumulátorral és 140 lóerős teljesítménnyel és 265 Nm-es nyomatékkal rendelkező autó lesz a japán márka első teljesen elektromos autója.
A kocsit a tervek szerint már a jövő évben árusítani kezdik, vélhetően elsőként a szigetországban. A Mazda MX-30-as hatótávja 300 kilométer környékén lehet egy töltéssel, amely mára általánosnak mondható ebben a kategóriában.
A kocsi érdekessége a hátsó ajtaja, amely akár a BMW i3-asé, vagy a Mazda MX-8-asé hátrafelé nyílik, legalábbis a megjelent kép szerint.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.