Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Daimler-konszern is bejelentette, hogy leállítja a gyárait Európában.
A COVID-19 világjárvány miatt a Daimler-csoport úgy döntött, hogy két hétre felfüggeszti európai egységeiben a termelést. Az intézkedés a Daimler európai autó-, kisteherautó- és haszongépjármű-gyáraira is vonatkozik, és mint a cég közölte, még ezen a héten életbe lép.
Bár a közlemény konkrétan nem tér ki a kecskeméti üzemre, úgy tudjuk a gyárban dolgozóktól, hogy itt is leállítják a gyártást. A cég későbbre ígért hivatalos tájékoztatást.
Indoklásul annyit közöltek még, hogy a globális ellátási láncok jelenleg nem képesek fenntartani a gyártáshoz elégséges szintet. Az intézkedések időtartama a fejleményektől függ.
A cég azt is kiemelte, hogy a járvány Daimlerre gyakorolt gazdasági hatásainak mértékét egyelőre nem lehet megfelelően meghatározni vagy megbízhatóan számszerűsíteni.
Az európai autógyárak és motorgyártó részlegek egymás után állnak le. Kedden a győri Audi jelentett be üzemszünetet, nem sokkal később pedig a motorokat előállító szentgotthárdi Opel-gyár is időleges bezárásáról döntött.
A gyártók hangsúlyozták, hogy nemcsak a közvetlen járványveszély, hanem az autókereskedelem és a beszállítói láncok összeomlása miatt van szükség az intézkedésre.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban a cég legutóbbi tájékoztatatása szerint 4400-an dolgoznak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.