„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A hosszított tengelytávolságú stuttgarti járgány 1975-be repíti majd vissza új tulajdonosát.
A Mercedes 1967-ben dobta piacra a W114/W115-ös szériát, melyből 1976-ig mintegy 2 millió példány hagyta el a gyártósorokat. Ebből a mennyiségből azonban csak mintegy 10 ezer volt hosszított tengelytávolságú Pullman kivitel, és mindössze 1 131 darab 230.6-os Pullmant gyártottak.
És most ez utóbbi szériából került eladósorba egy Magyarországon lévő példány.
A mellékelt fotókon látható autó 1975-ben, vagyis a gyártás vége felé látta meg a napvilágot. A kocsi 2009-ig volt rendszeres használatban és 2018-ban alaposan felújították.
A mintegy 7 millió forintos értéket képviselő, 5,33 méter hosszú régi Mercedesben három üléssorban foglalhatnak helyet az utasok.
A motorháztető alatt egy 2,3 literes lökettérfogatú soros 6 hengeres benzinmotor található, melynek 120 lóerős teljesítménye 175 km/h végsebesség elérését teszi lehetővé.
A holland papíros, sötétkék fényezésű Mercedes négyfokozatú váltóval rendelkezik, hidraulikus hátsó futóműve pedig automatikus szintszabályozással bír.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.