„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Érkezőben az olasz gyártó első plugin hibrid hajtásláncú, zöld rendszámos SUV-ja.
A Lamborghini 2017 végén mutatta be első divatterepjáróját, a 80-as években kifejlesztett LM002 szellemi örökösének tekinthető Urust.
Az eddig kizárólag 4 literes biturbó V8-as benzinmotorral szerelt modellből hamarosan érkezik a plugin hibrid verzió, mely az alábbi kémvideón mozgás közben vehető szemügyre:
Előzetes információk szerint a zöld rendszámos Urus a Porsche Panamera Turbo S E-Hybrid hajtásláncát vonultatja fel, azonban 700-ról mintegy 820 lóerősre erősített formában.
Viszonyításképp, az Urus jelenlegi csúcsmodellje, az Urus Performante 666 lóerős teljesítményű. Ez a 850 Nm nyomatékú sportterepjáró 3,3 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100-ra és maximum 306 km/h-val képes száguldani.
A Performante mintegy 50 kilogrammal könnyebb a 650 lovas normál Urusnál, az új plugin hibrid verió viszont egész biztosan jelentősen nehezebb lesz nála.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.