A Tesla 2020-ban dobta piacra a Model 3 szedán enyhén felfújt nagytestvérének tekinthető Model Y szabadidő-autót, mely az elmúlt 3 évben Magyarország legnagyobb mennyiségben értékesített villanyautója lett.
A tavaly év elején jelentősen felfrissített Model Y globálisan is igen jól szerepel, 2023-ban konkrétan a világ legnépszerűbb személyautója volt, és tavaly előtt, illetve tavaly is épp csak be tudta előzni a Toyota RAV4.
És most itt a vadonatúj fapados verzió, mely az eddigieknél szélesebb vásárlórétegek számára teszi elérhetővé Elon Musk tágas családi autóját. Teszten a Tesla Model Y Standard.

Nem árul zsákbamacskát
A Tesla Model Y Standardról már messziről lerí, hogy "személyében" a legolcsóbb kivitelhez van szerencsénk.
Történt ugyanis, hogy a nagy spórolás hevében leradírozták a két vékonyka, ezúttal mátrix-LED feature nélküli első lámpát összekötő fénycsíkot, és hasonlóképp a csomagtérajtóról is lemaradt a visszavert fénnyel operáló látványos fénycsík.

Más kialakításúak továbbá a lökhárítók és a felnik sem a szebb fajtából valók, de összességében véve ezekkel a változásokkal azért bőven együtt lehet élni.
A lényeg változatlan maradt, a Model Y egy rendkívül kedvező, alig 0,22-es légellenállási együtthatójú elektromos autó, melynek tágas utas- és csomagterében kényelmesen elfér akár egy öttagú család is.
Az ingyenes fényezés a fehér, a fekete és szürke színek 500 ezer forintba, a vonóhorog pedig 515 ezer forintba kerül. Látványos piros és kék fényezések nem rendelhetők.

Belül mennyire spórolós?
Az első beülés pillanatában gyorsan fény derül arra, hogy az ülés oldaláról lespórolták a kezelőgombokat, így az ülést az érintőképernyőn megjelenített virtuális kezelőszervekkel tudjuk személyre szabni. Ez nem túl örömteli változás, viszont legalább megmaradt az elektromos ülésállítás.
Az olcsóbb szövetborítású ülések alapvetően nem mutatnak rosszul, de mintha nem lennének olyan kényelmesek, mint a korábban megismert társaik. Ülésfűtés csak elöl van, szellőztetés egyáltalán nincs, a kormány manuálisan állítható, és az utastér csak fekete lehet, nincs fehér opció.


A 7 hangszórós hi-fi egyértelműen szerényebb adottságú, mint a drágább Model Y-okba szerelt 9, illetve 15+1 hangszórós rendszerek, de azért szerencsére egyáltalán nem kritikán aluli minőségű. A tükrök elektromosan állíthatók, de behajtani csak kézzel lehet őket.
A 16 colos hatalmas infotainment kijelzőn nem spóroltak Muskék, a hátul helyet foglalóknak azonban le kell mondaniuk a középső 8 colos érintőképernyőről. Panoráma üvegtetőt és hangulatvilágítást sem kapunk, illetve a hátsó üléssor közepén nem könyöktámasz, hanem a komplett középső ülésrész hajtható le.
A helykínálat természetesen változatlanul pazar, a 835-2118 literes csomagtartó gigantikus. Viszont 7 üléses opció nincs, és az elöl kialakított kiegészítő csomagtartó, az amúgy igen praktikus frunk környékén rengeteg anyagot kispóroltak.




Milyen vezetni, tölteni?
A hátsó kerekeket 299 lóerővel és 420 Nm-rel gyötrő villanymotorra nem lehet panasz, a relatíve könnyű, 1,9 tonnás Model Y igen dinamikusan vezethető. A 7,2 másodperces 0-100-as szintidejű családi Tesla végsebessége 201 km/h.
A futóművön érződik, hogy nem frekvenciafüggő, hanem passzív lengéscsillapítást vonultat fel, és mintha a kormányzás is bénább lenne, ezek azonban leginkább csak akkor tűnhetnek fel, ha már vezettünk "normál" Model Y-t.

A nettó 60 kWh kapacitású akkumulátor 534 kilométeres WLTP-hatótávval kecsegtet. A koratavaszi hideg időjárásban a fűtést 19-21 fokra állítva, javarészt városi és elővárosi közlekedés során 13,2 kWh-s átlagfogyasztást mértünk. Ez egyrészt remek érték egy ekkora autótól, másrészt 450 kilométer körüli gyakorlati hatótávot jelent.
A nagyobb aksis Tesláktól eltérően 250 helyett csak 175 kW-os DC-töltés áll rendelkezésre, azonban 15 perc alatt így is 260 kilométernyi hatótáv "tankolható". Ráadásul az egyre bővülő Supercharger hálózat nemcsak gyors és megbízható, hanem az árai is korrektek.

Konklúzió, árak
Nem kérdés, hogy a Berlinben gyártott Tesla Model Y Standard külsején, belsején és az egész filozófiáján érződik a spórolás, azt pedig mindenki el tudja dönteni, hogy az alacsonyabb vételárért cserébe hajlandó-e lemondani a kimaradt dolgokról.
Fapados mivolta ellenére ez is egy hamisítatlan Tesla Model Y, a maga rendkívül hatékony és erőhiánytól nem szenvedő technikájával, tágas utas- és csomagterével, no és persze meglehetősen puritán utasterével.
Tesztalanyunk 16,7 millió forintos hivatalos listaárral rendelkezik, a 79 kWh-s nagyobb akkumulátor révén 657 kilométeres hatótávot biztosító testvérmodell pedig 19,5 millió forinton nyit.

A 342 lovas Premium kivitelű nagy aksis hátsókerekes Model Y 20,6 millió forinttól indul, az 514-627 lóerős komolyabb összkerekes verziók pedig 21,7-25,4 millió forintba kerülnek.
A riválisok közül a Hyundai Ioniq 5 228 lóerős és 84 kWh kapacitású kivitele 16,8 millió forintos indulóárral bír. A Volkswagen ID.4 286 lóerővel és 77 kWh-s aksival 17,4 millió forinton nyit, a hasonló technikájú Skoda Enyaq alapára pedig 19,3 millió forint.
Amennyiben az abszolút legolcsóbb Teslára vágyunk, akkor az már 15,5 millió forintból megúszható. Ez pedig nem más, mint az 534 kilométeres hatótávú, 6,2 másodperces 0-100-as gyorsulású Model 3 Standard.
