Kínában néztük meg a BYD ütős népautóját, a vadonatúj villanyos Atto 3-at

Megérkezett a BYD népszerű középkategóriás szabadidő-autójának a harmadik generációja.

A BYD a világ 116 országában eddig már több, mint 1,1 millió példányban értékesítette középkategóriás elektromos divatterepjáróját, az Atto 3-at, melyből az ezekben a napokban zajló Pekingi Autószalonon mutatkozott be a teljesen új harmadik generációs változat.

A Kínában Yuan Plus néven értékesített újdonság 4,66 méter hosszú, 1,89 méter széles, 1,67 méter magas és 2,77 méteres tengelytávolságú, vagyis jelentősen nagyobb és tágasabb az elődjénél.

A 18-19 colos kerekekkel szerelt és 6 különböző színben készülő SUV a BYD legfrissebb dizájniskolájának stíluselemeit vonultatja fel, a tetején ott figyel az igen fejlett önvezetést lehetővé tevő LiDAR-púp, az ajtajain süllyesztett kilincsekre lehetünk figyelmesek, a hátsó fertálynak pedig a teljes szélességét uralja a karakteres lámpatest.

BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc

A kiegészítő első csomagtartó nem kevesebb, mint 180 literes kapacitású, és az elektromos mozgatású tetejének a felnyitásához elég csak rákoppintani a "gépháztetőre".

Az újfajta kétágú kormány mögött egy kisebb, tőle jobbra pedig egy nagyobb kijelző teljesít szolgálatot, az USB-C portok 60 W-osak, a vezeték nélküli mobiltöltő 50 W-ot tud, a hi-fi 16 hangszórót vonultat fel, a hangulatvilágítás pedig 256 színárnyalatú.

A hajtásért felelős technika a 750 literes normál hátsó raktér alatt található. A 272 lóerős alapmodellben egy 67,5 kWh kapacitású második generációs Blade akkumulátor található, mely az erősen optimista kínai CLTC-szabvány szerint 540 kilométeres hatótávolságot biztosít.

BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc

A szintén hátsókerék-hajtású, de már 326 lovas komolyabb kivitelben egy 68,5 kWh-s telep rejtőzik, és tesz lehetővé 630 kilométeres hatótávot. Közös vonás a szupergyors töltési lehetőség, mely általunk is kipróbált technológia maximum 1500 kW-os csúcsteljesítményre képes, és biztosít akár 9 perces 10-97 százalékos töltési időt.

Egyelőre kérdéses, hogy a hatalmas panoráma üvegtetős vadonatúj BYD Atto 3 pontosan mikor és milyen áron érkezik meg Magyarországra. A nemrégiben debütált elődmodell, az Atto 3 Evo kedvezményes hazai listaára 14,82-15,59 millió forint.

BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc
BYD Atto 3
László Ferenc
Hozzászólások