Balesetezett, aludt egyet, majd ellopott egy másik autót a tolnai sofőr, hogy azt is összetörje

Egyébként korábban már eltitották a vezetéstől.

  • HVG

Két balesetet is okozott néhány órán belül egy 27 éves férfi Tolna megyében. Az első után elaludt az autójában, később pedig egy másik kocsiba ült, amellyel ismét karambolozott.

A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi hétfő este Tamásiban autózott, amikor – a gyanú szerint ittasan – letért az útról, és egy reklámtáblának ütközött. Ezután elhajtott a helyszínről, egy közeli telephelyen megállt, majd elaludt.

A rendőrök megállapították, hogy a férfit korábban eltiltották a vezetéstől. A kocsiját pedig ideiglenesen kivonták a forgalomból, nem volt érvényes műszakija és kötelező biztosítása sem, ráadásul a vezetőoldali biztonsági öv sem volt használható. Az alkoholszonda negatív lett, de a bódultság gyanúja miatt mintát vettek tőle.

A történet azonban itt nem ért véget. A férfi a kórházból távozva beült egy lezáratlan autóba, majd a 61-es főúton elindult vele Tamási felé. Egy földútra akart lekanyarodni, de lesodródott az útról, és egy fának csapódott. A második balesetben nem sérült meg.

A rendőrség jármű önkényes elvétele, bódult állapotban elkövetett járművezetés, eltiltás hatálya alatti vezetés és közúti baleset okozása miatt indított eljárást ellene.

Hozzászólások