Szovjet és 320 km/h van beleírva: megnéztük az igen ritka ZIL szupersportautót

Mutatjuk a szovjetek egykori csúcstechnikás versenyautóját, az akár 300 lóerőre képes ZIL-112S-t.

Ha elhangzik az a hárombetűs rövidítés, hogy ZIL, akkor a legtöbbünk agyán egy fekete szovjet luxuslimuzin, egy teherautó, egy katonai jármű vagy egy busz képe villan át.

Bizony, a moszkvai Lihacsov Autógyárban jellemzően ilyen járművek készültek, de az igazán ínyencek tudják, hogy erősen limitált mennyiségben sportkocsit is gyártott a ZIL.

Ez volt a neves nyugati sportautók ihlette és Vaszilij Rodionov által tervezett ZIL-112S, mely különlegességet a baltikumi 4400 kilométeres villanyautós túránk során Rigában sodorta elénk az élet.

ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc

A 4 évnyi fejlesztést követően 1961-ben debütált típusból mindössze két példány látta meg a napvilágot, az általunk szemügyre vett darab 1962-ben készült.

A tető nélküli, minimalista szélvédős roadster 2,19 méteres tengelytávolságú és mindössze 1130 kilogrammot nyom a mérlegen, 15 colos gumijai 185 milliméter szélesek.

ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc

A gépháztető alatt az 1958-ban bemutatott, 6 méternél is hosszabb ZIL-111 luxusautó V8-as szívó benzinmotorjának módosított változata található.

A 6 literes 8 hengeres OHV erőforrás 240 lóerőt ad le, ami 250 km/h körüli végsebességet biztosít a 320 km/h-ig skálázott műszeregységű járgány számára.

ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc

Az oroszok többféle motorral kísérleteztek, így például 300 lóerős 7 literes V8 is került a 9 másodperces 0-100-as gyorsulású és adott esetben akár 270 km/h-ra is képes autóba.

A kormánymű és az első felfüggesztés a GAZ-21 Volgából érkezett, a váltó ZIS-110 eredetű, hátul pedig De Dion futómű található.

Az 1963 és 1965 között öt szovjet rekordot elért, 1969-ig versenyeztetett kétszemélyes ZIL-112S volt az ország első olyan járműve, mely tárcsafékekkel, szabályozott részlegesen önzáró differenciálművel és radiál gumikkal rendelkezett.

ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
ZIL-112S
László Ferenc
Hozzászólások