Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ólommérgezés

HVG hvg360

Minden 3. gyerek ólommérgezésben szenved – itt egy fontos ok, hogy miért

Az ólom károsítja a fejlődésben lévő agyat, emiatt csökkenhet a gyermekek felfogóképessége, viselkedési zavarokkal és tanulási problémákkal küzdhetnek, ami miatt beszűkülhetnek a lehetőségeik felnőttkorukban. Ezért is baj, hogy a gyermekek egyharmada szenved ólommérgezésben, világszerte mintegy 800 millióan.

MTI Világ

28 gyerek halt meg ólommérgezésben Nigériában

A mérgezéseket az okozta, hogy Zamfara állam több településén az emberek illegálisan kezdtek aranyat bányászni, és az aranyérc feldolgozásakor ólom került a szervezetükbe, valamint a falvakban a talaj és a víz is szennyezett lett.

MTI Világ

Százhatvan gyerek kapott ólommérgezést egy kínai városban

Összesen százhatvan gyereknél állapítottak meg ólommérgezést a dél-kínai Kuangtung tartomány egyik településén a környező gyárakból származó mérgező anyagok miatt - számolt be vasárnap a Hszinhua állami hírügynökség. A Tungtang városban elvégzett vérvizsgálatok során az ólom magas szintjét mutatták ki, amely a levegőből és a szennyezett élelmiszerekből került az emberi szervezetbe. A városban amúgy is magas az ólom szintje, mert a város ólom- és cinkércben gazdag területen fekszik.

MTI Világ

Több száz gyerek kapott ólommérgezést Kínában

Több mint ötszáz gyermek vérében mutattak ki veszélyesen magas ólomszintet Kínában, több ipari központban - derül ki a South China Morning Post című újság hétfőn közzétett cikkéből. A dél-kínai Kuanghszi és Kuangtung, valamint a közép-kelet-kínai Honan tartományban élnek a gyermekek, sokan közülük bányák és fémkohászati üzemek közelében.

MTI Világ

Kína nem gondoskodik az ólommérgezett gyerekekről

Egy emberjogi csoport szerint Kína – a nehézfémmérgezés elleni nagyszabású kampány ellenére – elmulasztja a több millió ólommérgezett gyermek megsegítését szűrés, kezelés és a megelőzés formájában.

MTI Világ

Újabb tömeges ólommérgezés Kínában

Egy újabb ólommérgezési bűnügyben őrizetbe vettek 74 embert, és felfüggesztették több üzem termelését a kelet-kínai Csöcsiang tartományban - jelentette be kedden a tartományi vezetés.

hvg.hu Plázs

Csekély ólom is károsítja a gyermekek veséjét

Az amerikai tinédzserek véréből alacsony koncentrációban mutatható ki az ólom, ám még ez az igen csekély mennyiség is károsítja a veséjüket - derült ki egy követéses vizsgálatból.

MTI Világ

Újabb tömeges ólommérgezés Kínában

Egy akkumulátorokat gyártó üzem felelős több mint száz kínai gyermek mérgezéséért: eddig 121 gyereknél állapították meg, hogy vérükben kiugróan magas az ólomtartalom - jelentették a délkelet-kínai Fucsien (Fujian) tartomány egyik megyéjéből.

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Akár 15 százalékponttal ugorhat meg a GDP, mutatjuk hozzá a receptet

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Várkonyi Andrea milliárdos lett

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Beperelné Kalifornia főügyésze a Trump-adminisztrációt az Apple miatt

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Vucsics bejelentette, hogy az oroszokkal együtt vizsgálják ki az Ukrajnának küldött szerb fegyverszállítmányok ügyét

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

A címlapról ajánljuk