Kilép Macronék EP-frakciójából Andrej Babis pártja
A cseh EP-választásokon első helyen végző ANO nem a Renew Europe frakciójában folytatja a munkát, mivel úgy érzik, programjukat ott nem tudnák megvalósítani.
A cseh EP-választásokon első helyen végző ANO nem a Renew Europe frakciójában folytatja a munkát, mivel úgy érzik, programjukat ott nem tudnák megvalósítani.
“Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy miközben a Duna egyik oldalán diákokat fújnak le könnygázzal, addig a másik oldalán pártcsaládunk egyik tagja Orbán Viktorral áll egy színpadra” – mondta Cseh Katalin az ALDE döntését követően.
A politikus ezzel az egyetlen magyar képviselő az európai pártcsaládok vezetőségben.
Kilép a bukaresti kormányból a szociálliberális koalíció kisebbik pártja, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) – jelentette be Calin Popescu Tariceanu pártelnök.
A német védelmi miniszter EB-elnöki kinevezését még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia. Ez sikerülhet ugyan, de egyáltalán nem lesz egyszerű.
Új nevet kap a liberális frakció az EP-ben.
Színesebbé vált az EU újjáalakuló parlamentje, a nagy frakciók mellett komolyabb szerepet kaphatnak a kisebb pártcsaládok és az euroszkeptikus, szélsőséges erők is. Ám ez legfeljebb a tárgyalási taktikát változtatja meg, az irányt aligha.
Bemutatta hét főből álló kampánycsapatát az európai liberális pártcsalád (ALDE) Brüsszelben.
A Momentum nemrég bemutatott programjának főbb elemei népszerűek az ALDE megbízásából készült kutatás szerint: a többség úgy gondolja, Orbán miatt veszélyben vannak az EU-s pénzek, a szabályszegő tagállamokra büntetéseket kellene kiróni, az eurót pedig be kellene vezetni. A felmérésben a Fidesz és a Jobbik mögött a Momentum a harmadik legnépszerűbb párt, 9 százalékkal.
A büntetésnek az új gyülekezési törvényhez, illetve egy Facebook-poszthoz van köze.
A kormány nem hagyta szó nélkül az európai liberálisok plakátját, amit teherautóval hazánkba is elhoznak, és amelyiken Orbánt támadják. Jött egy válaszplakát, választeherautóval, amire viszont Verhofstadt reagált.
Rendőrök most nem mentek igazoltatni.
A plakátot szállító teherautó az európai liberálisoké, de a Momentum most Magyarországra hozza, azon belül is a Pancho Aréna elé.
Az európai liberálisok felvették tagjaik közé Fekete-Győr András pártját.
A Politico úgy tudja, Macron pártja a liberálisokkal együtt fog kampányolni az EP-választások előtt, ezzel pedig egy komoly pártszövetséget hozhatnak létre.
Visszanyalt a negatív kampány fagyija. Elrettentő példa lett a magyar miniszterelnök.
A belga EP-politikus szerint Orbán az idegengyűlölő és populista szélsőjobb vezetőjének képében tetszeleg.
Olyan miniszterelnöke lehet keleti szomszédunknak, aki miniszterként sem a Bibliára, hanem a Koránra esküdött fel. Ráadásul felettese – az államelnök – német. Ez a fölállás egy idegenellenességről, sorosozásról, és nacionalista erőfitogtatásról szóló kampány után valósult meg.