Biden a kabuli merényletek felelőseinek: Levadászunk titeket és meg fogtok fizetni
Az elnök szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a merényletek végrehajtásában a tálibok és az Iszlám Állam összejátszottak volna.
Az elnök szerint egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a merényletek végrehajtásában a tálibok és az Iszlám Állam összejátszottak volna.
Az amerikai hadvezetés újabb merényletekre számít.
Több nyugati ország már korábban terrorveszélyre figyelmeztetett, amerikai források szerint öngyilkos merénylet történhetett, a Pentagon megerősítette, hogy amerikaiak is vannak az áldozatok között.
Éles lőszert nem használtak a magyar katonák a kabuli mentőakciónál, de “pattogtak a golyók körülöttük”, ám “nem elsőbálozók voltak”, nem viselte meg őket. Az egyhetes akció pontos költségét még nem tudni, de az biztos, hogy a hamarosan vesz még a hadsereg újabb két repülőgépet. A kimenekített 540 emberről részleteket nem lehet tudni, de átszűrte őket a titkosszolgálat.
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Magyar Honvédség parancsnoka és Benkő Tibor honvédelmi miniszter az afganisztáni mentési akció részleteiről. A magyar katonák 540 embert menekítettek ki.
Az éjjel landolt a kecskeméti bázison a Honvédség két utasszállítója.
A republikánusok kéjjel olvassák Biden elnök fejére az afganisztáni kivonulás kudarcát, ám azt elhallgatják, hogy másfél éve még üdvözölték a Donald Trump és a tálibok között megkötött, garanciák nélküli megállapodást.
A pontos időpontot nem a külügyminiszter, hanem a hadsereg főparancsnoka fogja bejelenteni. A magyarok kicsivel több mint ötszáz embert tudtak kimenekíteni.
A kimenekített emberek az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság röszkei és tompai objektumaiba kerülnek.
Így értékeli a Financial Timesban az afgán Nemzeti Bank korábbi elnöke, aki most másodszor kényszerült elhagyni országát – mégpedig csaknem ugyanúgy, mint 42 évvel ezelőtt a családja az oroszok bevonulásakor: jóformán egy szál ruhában.
A burgenlandi szociáldemokraták pártigazgatója, Roland Fürst pár napja azt állította, csak az elmúlt 2 hétben 1200 ember lépte át illegálisan a magyar-osztrák határt. Ezt ő tűrhetetlennek tartotta és az osztrák belügyminisztert hibáztatta, aki viszont a magyar határvédőket teszi felelőssé.
A csütörtök délutáni kettős öngyilkos merényletben 13 amerikai katona és több tucat, a kabuli repülőtér körül tartózkodó ember vesztette életét.
A kabuli repülőtér elleni támadás csapást jelentene mind az Egyesült Államoknak, mind a tálib vezetésnek, amely igyekszik bebizonyítani, hogy képes az ország irányítására – az elmúlt napokban így vélekedtek amerikai tisztviselők. A rémálom valósággá vált, a merénylet nyertese pedig az Iszlám Állam afganisztáni leányvállalata, amely tavaly nyár óta van feljövőben Afganisztánban.
Azonnal hagyja el mindenki a kabuli repülőtér környékét – kérte a brit, az amerikai és az ausztrál kormány is.
Eleve lehetetlen volt a próbálkozás, hogy bevezessék a korszerű demokráciát egy olyan országban, ahol soha nem működött központi hatalom, de azért ügyes diplomáciával és katonai erővel az USA legyőzhette volna a terrorizmust. Így vonja meg a két évtizedes vállalkozás lényegét a legendás egykori amerikai külügyminiszter és nemzetbiztonsági tanácsadó, Henry Kissinger az Economistban közölt írásában.
A tálib szóvivő szerint aláásná a hitelességüket, ha bántanák a nőket, így inkább ne menjenek dolgozni, nehogy bajuk essen.
Teljes a bizonytalanság Afganisztánban. A tálibok a hatalmuk konszolidálására törekszenek, ezt azonban gátolhatja a humanitárius és a gazdasági válság, ami máris menekülthullámot indított el.
Sikerült hazahozniuk saját embereiket és szövetségeseiket, nem indítanak több repülőt Kabulba.
Vannak, akik derékig vízben állva várják, hogy elvigye őket egy gép. Németország több repülővel segítené az evakuálást.
Teljes a bizonytalanság Afganisztánban. A tálibok a hatalmuk konszolidálására törekszenek, ezt azonban gátolhatja a humanitárius és a gazdasági válság, ami máris menekülthullámot indított el. A kabuli repülőtérnél csütörtökön elkövetett bombamerénylet viszont azt jelzi, a táliboknak is bőven vannak ellenségeik az országban.