Megkezdődött a nyugati országok és az afganisztáni tálibok tárgyalása
Az Osloban zajló egyeztetésekről a norvég külügyminiszter közölte: nem jelentik a tálibok diplomáciai elismerését vagy legitimizálását.
Az Osloban zajló egyeztetésekről a norvég külügyminiszter közölte: nem jelentik a tálibok diplomáciai elismerését vagy legitimizálását.
Búza is leginkább azért van, mert a környező országok folyamatosan küldik, adományként.
A nőknek ezentúl csak férfi kíséretében szabad utazniuk.
Az Afganisztánt irányító tálibok feloszlatták a választási bizottságot, arra hivatkozva, hogy az új kormánynak "nincs szüksége" a testületre - jelentette be szombaton egy tálib szóvivő.
Alaposan felforgatták az iszlám térséget az utóbbi fél évszázad agresszív modernizációs kísérletei. A konfliktusok újabbakat szültek, a külföldi hatalmak beavatkozásai kudarcot vallottak.
Pár hete még közel 300-an voltak a Győr melletti befogadóállomáson, de a tábor ma már üres.
A tálibok kormányozni képtelenek, belső ellentétek osztják meg őket, nyugati támogatás nélkül Afganisztán nyomorba süllyedt, bandák fosztogatnak, beárazták az emberrablásokat. Abban sincs köszönet, amit Pakisztán csinál, Amerika pedig tehetetlen.
Az ország új irányítói elrendelték azt is, hogy újságíró- és műsorvezetőnőknek kötelező fejkendőt hordaniuk adásban.
Összesen több mint 71 ezer kérelmet adtak be abban a hónapban, ez közel van az öt éves csúcshoz.
A színész előbb pénzt adományozott egy elesett katona özvegyének, majd megtudta, hogy a katona lánytestvére ott volt a Capitolium tavalyi szétdúlásánál. Erre posztolt egyet a nőről, a Baldwin-rajongók pedig azonnal elkezdték fenyegető üzenetekkel bombázni a családot.
Az esetet kivizsgálták, de senkit sem vontak felelősségre.
Nagyapja 950 dollárnak megfelelő afgán afgánit fizetett érte, de vitt egy bárányt is a megtalálónak. Az átmeneti szülők alig akarták elengedni a gyereket, úgy tervezték, felnevelik.
A saría előírásaiba ütköző reklámokat eltávolíttatják
Az afganisztáni tálib hatóságok bejelentették, hogy vasárnaptól három tartományban, köztük Kabulban újra bocsátanak ki útleveleket. Az AFP hírügynökség tudósítása szerint az életüket az iszlamistáktól féltő afgánok ezáltal újra reménykedhetnek abban, hogy elhagyhatják az országot. De a gazdasági válság is oka annak, hogy sok afgán emigrálni akar.
Bár a tálibok harcot hirdettek a máktermesztés ellen, de egyre több elszegényedett gazda állítja elő az ópium alapanyagát Afganisztánban, ahol ez az ország első számú exportcikke.
A legtöbb menekültet Németországban szállásolnák el.
Nagyot lép előre Afganisztán a tálibok állítása szerint, a jogvédők azonban kételkednek.
Az Egyesült Államok képviselői sürgették Afganisztán új urait, hogy tartsák magukat ahhoz, amit vállaltak.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtöki határozatában elítélte Horvátországot egy afgán menekült gyermek halála és a családjával szembeni állítólagos embertelen bánásmód miatt.