Elfogtak egy algyői orvost is az ortopédcipős ügyben, bilincsben vezették el a rendőrök – videó
Vele együtt már 23 orvos érintett az ügyben, de összesen 56 gyanúsítottat azonosított a rendőrség.
Vele együtt már 23 orvos érintett az ügyben, de összesen 56 gyanúsítottat azonosított a rendőrség.
Az önkormányzat kész perre is menni az évek óta húzódó vita miatt.
Egyetlen összetevőn múlt az egész. Az olajvállalat meghívására megnéztük a társaság felpörgőben lévő új kútját, és ellátogattunk az egykor olajban és gázban dúskáló, mára már kimerülőben lévő algyői telepre is.
Kedden délelőtt a Szeged pályaudvaron vártuk, hogy befusson az utastájékoztató táblán is folyamatosan ígért tram-train. Egy óra várakozást követően egy netes keresés után derült ki, hogy ez mostanában nem fog megtörténni. Kipróbáltuk a Szeged és Hódmezővásárhely belvárosait összekötő járművet, amely megállóinak listája ugyan már a második napon borult, de azért tényleg nagy élmény utazni rajta.
Azzal indokolnak, hogy az oroszok elzárhatják a gázcsapot, így tartalékolni kell. A MET-nek pont volt 250 millió köbméter gáza a biztonsági tárolóban.
Állománygyűlést tartott Algyőn a honvédelmi miniszter a déli határon szolgálatot teljesítő egyenruhásoknak.
A balesetben a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.
Baleset történt csütörtökön este 7 óra előtt pár perccel a Hódmezővásárhely és Algyő közötti Tisza-hídon.
A szülők szerint osztályfőnökként sem vált be a most igazgatónak kinevezett tanár, ezért a nyáron még tüntettek is ellene.
Már nincs miről szavazni Algyőn, mégis lesz népszavazás vasárnap.
Szeged és Algyő között talajvizet hozott fel a kitörő gáz a 47-es főút mellett. Forgalomkorlátozásra nincs szükség.
Népszavazást tarthatnak jövő tavasszal a Csongrád megyei Algyőn az oda tervezett vegyi gyárról. Görög befektetők építenék fel az üzemet, de a pontos helyéről egyelőre nincs megállapodás. A kormány támogatja a beruházást, de az iskola melletti helyszínt nem. A helyiek is aggódnak miatta – írja a Délmagyarország.
A bevándorlási hivatal fontolgatja, hogy állandóvá tesz egy ideilgenes befogadóállomást, amelyet Algyő-Nagyfán nyitottak. Algyő polgármestere tart tőle, hogy az állandósítás esetén megjelennek a migránsok a nagyközségben.
A kérészek násztánca Európában már csak a Tiszán látható. Az Időkép olvasója Algyőnél videózta le a ritka természeti jelenséget.