Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Alonso

f1-live/hvg.hu Sport

Így várja a Ferrari az idei szezont

A Scuderia Ferrari nem bízza a véletlenre 2013-as szereplést, és alapjaiban alakította át a szervezetet. Ennek eredményeként egy sokkal jobb versenygéppel vágnak neki az idei szezonnak, mint tették azt 2012-ben.

f1-live/hvg.hu Sport

Minden idők legerősebb Alonsója áll rajthoz Ausztráliában?

Fernando Alonso figyelmeztette az ellenfeleit: olyan erősnek és fittnek érzi magát, mint még soha, és a végsőkig küzdeni fog idén. A kétszeres bajnok spanyol egész télen keményen edzett, és sokat tanult a tavalyi hibákból – még akkor is, ha nem volt olyan sok.

f1-live.hu Sport

Alonso a Ferrari éltetője, Vettel tehetségéhez nem fér kétség

Damon Hill kielemezte a tavalyi bajnokság két döntősét, és mindkettejük esetében a pozitívumokra helyezte a hangsúlyt. Fernando Alonso egy igazi vezéregyéniség, aki előnyt kovácsol a makacsságából, míg Sebastian Vettel megérdemelten tart három elsőségnél.

MTI Sport

Alonso lett az F1 legjobbja

A világbajnoki címét megvédő német Sebastian Vettellel szemben a második helyen végző spanyol Fernando Alonsót választották az idei szezon legjobbjának a Forma-1-es csapatfőnökök.

Szabó M. István Sport

F1: Tényleg Vettel nyerte a legtöbbet?

Vagy netán Alonso? Valóban kár Schumacherért? Miért a Sahara Force India párosa közé húzzunk falat, ha leginkább Kobayashiért kár? A hvg.hu Forma1-es szubjektív szezonzárója.

Szabó M. István Sport

F1: Vettel összeroppanhat a nyomástól

Eddig elkerülték egymást a pályán, de most már az is benne van a pakliban, hogy egymás ellen kell eldönteni, Alonso vagy Vettel lesz közülük most háromszoros világbajnok. A német nehezebben viseli a feszültséget.

Szabó M. István Sport

F1: Austin, az izgalmas kakukktojás

Vasárnap az amerikai pályán eldőlhet az Alonso vs. Vettel bajnoki versenyfutás. Hiba volna nem meglátni: a most debütáló versenycsíktól alkalmasabb hely e kérdés lezárására akkor sincs, ha a szezont a jövő héten, Brazíliában intik le végleg.

hvg.hu Sport

F1: Újra oktat Master Räikkönen

Precíz, hiba nélküli versenyzéssel Kimi Räikkönen vasárnap megnyerte az idei Abu-Dzabi Nagydíjat. A finn nem lett kevésbé megosztó versenyző, mint első versenyzői korszakában volt, de az tegnap óta nyilvánvaló: éppen ő hiányzott a leginkább az utóbbi évek Forma-1-éből. A sors sajátos fintora, hogy a mostani futamgyőzelemhez az a McLaren is nagyban hozzájárult, amelyik évekig megfosztotta a finnt álma beteljesítésétől, a világbajnoki címtől.

hvg.hu Sport

Forma-1: Räikkönen nyerte az őrületes versenyt

Kimi Räikkönen, a Lotus pilótája nyerte vasárnap az Abu-Dzabi Nagydíjat, a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 18. futamát. Ugyan Vettel a boxutcából indult, így is harmadik lett.

Czollner Gyula Forma-1

F1: Jobb a pilótát lesni, mint a turpisságot

Schumacher ma bejelentette: a szezon végén visszavonul. Vele együtt a körönként több tizedmásodperces előnyt jelentő - igaz, az utóbbi években megkopott fényű - Schumacher-effektus is csak a sportkrónikából válik majd felidézhetővé. De az idei évből még van hátra hat futam. Czollner Gyula tévés szakkomentátor jegyzete.

Dénes Gergely Sport

F1: Ha beérsz a célba, az már fél siker!

Miközben a riválisok rendre műszaki vagy versenyzői hibák miatt dobják el a pontokat, Fernando Alonso lelkes méhecske módjára, nem mindig látványosan, de rendületlenül gyűjt-gyűjtöget. A kétszeres bajnok előnye az utóbbi futamokon lassan apadni kezdett ugyan, de az év elején még háromlábú gebének nézett ágaskodó Ferrari még konokul vágtat a cél felé. De még így sem, messze nem lefutott derbi, hogy akár többen is utolérjék és lehagyják a spanyolt. Dénes Gergely , az f1-live. hu szakújságírója lajstromba vette a riválisokat.

Mészáros Sándor Forma-1

F1: „One man show” zajlik a Ferrarinál

Egyszemélyes show: így lehet a legjobban összegezni a Ferrari istálló 2012-es idényének alakulását. Bár a Janus-arcú F2012-es versenygép miatt a közvélemény már az évad kezdete előtt meggyászolta és elsiratta az olasz csapat esélyeit, hat fordulóval a szezon vége előtt mégis Fernando Alonso áll az egyéni tabellán. Igaz, ezt elsősorban saját zsenialitásának köszönheti.

Mészáros Sándor Sport

Hamilton és Maldonado robbantott, Vettel megdöbbent az időmérőn

Váratlan fordulatot hozott a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj időmérő edzése: a pole pozíció a McLaren bajnokaspiránsáé, Lewis Hamiltoné lett, míg a hétvége korábbi részt domináló Red Bull-menő, Sebastian Vettel a kritikus pillanatban megtorpant és a Williams tehetsége, a megtáltosodó Pastor Maldonado mögött csak a 3. rajtkockát tudta megszerezni.

Mészáros Sándor Forma-1

Hamilton a papírformát hozta, Perez és Alonso robbantott Monzában

Lewis Hamilton végrehajtott a küldetést a Forma-1-es Olasz Nagydíjon és győzött, de ez közel sem jelentett akkora meglepetést, mint a másik két dobogós, Sergio Perez és Fernando Alonso dobogós helyezése. A mexikói újra varázsolt, míg a spanyol lehetetlen helyzetből szerzett trófeát a tifosi legnagyobb örömére a sebesség templomának számító Monzában.

Mészáros Sándor Forma-1

Egyetlen ezreddel verte Hamilton Alonsót Monzában

Lewis Hamilton, a McLaren versenyzője megőrizte az elsőséget az Olasz Nagydíj utolsó szabadedzésén is, azonban a brit mindössze egyetlen ezreddel tudott gyorsabb lenni a Ferrari vb-éllovasánál, Fernando Alonsónál. A Red Bullok továbbra is csak küszködnek Monzában.

Mészáros Sándor Sport

Kárhoztatja a Forma-1-es mezőny a rajtnál taroló Grosjeant

Romain Grosjean alighanem számos ellenséget szerzett magának a Forma-1-es Belga Nagydíj rajtjánál összehozott ámokfutásával. A francia egyelőre nem kíván véleményt alkotni a történtekről, Lewis Hamilton dühöng, Fernando Alonso pedig igyekszik kiheverni az eset utóhatásait.

Mészáros Sándor Sport

Alonso élre repítette a "lassú" Ferrarit Spában

Fernando Alonso révén Ferrari-elsőséget hozott a forma-1-es Belga Nagydíj utolsó szabadedzése Spa-Francorchampsban, ahol a nyitónapi özönvíz után verőfényes napsütésben zajlott a körözés. A vb-listavezető spanyol klasszist a Lotus menője, Kimi Räikkönen követte az eredménylistán, míg mögéjük – meglepetésre – a két Sauber iratkozott fel.

1 2 3 4
Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Kíváncsi, hol tart az autóipar?

Parászka Boróka: Magyarország, a térségi taposóakna

Parászka Boróka: Magyarország, a térségi taposóakna

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Romló forint, növekvő gyártási költségek: éves szinten majdnem 8 százalékkal nőttek az ipari termelői árak

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

Karácsony: Ha borul az asztal, minden is előfordulhat, és ha kell, „harcba hívja” a budapestieket

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lengyel Tamás a Fülkében: Összetartozunk, ez az országunk, együtt csináljuk ezt az egészet

Lenyomja az árakat az árrésstop, de így is látványos, egy év alatt mennyit drágultak az élelmiszerek

Lenyomja az árakat az árrésstop, de így is látványos, egy év alatt mennyit drágultak az élelmiszerek

Néhol már többet ér egy garázs, mint egy autó – durván megugrottak az árak

Néhol már többet ér egy garázs, mint egy autó – durván megugrottak az árak

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

A címlapról ajánljuk