Visszatérnek a Nokia Asha telefonok?
Ha nem is a korábbi telefonok, de újabb androidos készülékek jelenhetnek meg a Nokia Asha márkanévvel.
Ha nem is a korábbi telefonok, de újabb androidos készülékek jelenhetnek meg a Nokia Asha márkanévvel.
Jó néhány piacon óriási a sikere az iPhone X-nek, azonban az Android rendületlenül tör előre.
Egy ideje már hallani arról, hogy a HTC visszahozná az „eye” márkanevet. A most kikerült meghívó éppen ezt támasztja alá.
Limitált kiadásnak tervezte a OnePlus a homokkő színű OnePlus 5T-t, és olyannyira limitált lett a kínálat, hogy nem egészen két óra alatt az összes példány gazdára talált.
Pár nappal meghosszabbították az új uleFone okostelefon előrendelési idejét. Az árát elnézve nem is nagyon értjük, hogyan kaphatott ilyen remek specifikációkat.
Több száz olyan játék van a Google Playben, és esetenként az App Store-ban is, amelyek arra használják az okostelefon mikrofonját, hogy figyeljék, mit néz a felhasználó a televízión.
A legfrissebb jelentések szerint már teszteli házon belül fejlesztett vadonatúj operációs rendszerét a Google. Ízlelgessük a szót: Fuchsia.
Már jó pár egyjegyű számot felhasználtak a Nokia telefonokhoz, azonban az 1-es még tartja magát, legalábbis márciusig. Belépőszintű és így nagyon olcsó okostelefon lehet a Nokia 1.
A jövő év egyik figyelemre méltó telefonja lehet a OnePlus 6, legalábbis erre következtetni a korai pletykákból.
Az amerikai titkosszolgálat megfigyelési ügyeit leleplező Edward Snowden eddig csak ajánlott alkalmazást (amivel kivédhetjük, hogy lehallgassanak bennünket), most azonban ő maga fejlesztett egyet, amellyel bárki lebuktathatja az utána kémkedőket.
Több mint félszáz, elsősorban gyerekeknek érdekes androidos játékba, appba rejtettek el kártékony kódokat.
Bár az elnevezést nem erősítette meg, de azt elárulta a OnePlus vezérigazgatója, hogy mikor lesz kész új zászlóshajójuk (OnePlus 6?).
Androidos eszközökkel kompatibilis az alábbi 3D-arcszkenner, amelynek technológiája beköltözhet a virtuális valóságba.
A Google messze több ma már egy keresőszolgáltatásnál, sok különféle hardver is viseli ezt a nevet. Idén újabb eszközök érkezhetnek.
Játszik a színekkel és a technológiákkal a OnePlus, a kínai piacra szánt lávavörös OnePlus 5T után most homokkő fehér színben adja ki telefonját, de csak igen korlátozott számban.
Zárolt állapotból történő véletlenszerű felébredésről panaszkodik jó néhány Galaxy S8-tulajdonos a Samsung hivatalos közösségi oldalán és a redditen.
Nem lesz LG G7 ebben az évben, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne jönne ki hamarosan egy új csúcstelefonnal a dél-koreai cég.
A HMD Global csak holnap jelenti be a 2018-as Nokia 6-ot, azonban egy kínai viszonteladó minden lapot kiterített.
Szerencsére a Galaxy Note8-cal kapcsolatos akkumulátorgond csak nagyon kevés telefont érint, és közel sem olyan veszélyes, mint a Note7 akkumulátorproblémája.
December 31-ig kedvezményesen, 200 dollárért rendelhető elő az Oukitel K6 telefon, amelybe tényleg minden jót belepakoltak.